Skip to main content
 
Szoftver

Bosch az űrben

2019.01.29 No Comments 5 perc olvasási idő

A NASA egyik robotján keresztül elemez akusztikus jelzéseket a világűrben a Bosch

Akusztikus érzékelőrendszert küld a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Bosch a tervek szerint néhány hónap múlva, 2019 májusában. A mesterséges intelligenciát használó SoundSee hangelemzési technológia a NASA egyik robotjára szerelve, mikrofonok tömegének segítségével rögzíti és elemzi majd a gépi zajokat. A kísérleti Soundsee a Bosch Észak-Amerika és az Astrobotic Technology Inc. űrkutatási vállalat partnerségéből született.

Motorhangokat elemez a SoundSee

„A gépek, például a motorok és pumpák egyedi hangjeleket bocsátanak ki működés közben”, magyarázta Dr. Samarjit Das, a Bosch pittsburghi központjában folytatott SoundSee projekt vezető kutatója. „A SoundSee mesterséges intelligencián alapuló algoritmus gépi tanulást használ az árnyalt akusztikus nyomok elemzésére, és annak megállapítására, hogy vajon az adott gép vagy éppen egy adott eszköz bármelyik komponense cserére vagy javításra szorul-e.” A SoundSee technológiát a NASA Astrobee nevű robotjára szerelik fel, amely önjáró módon, az egyes pontok között repülve navigál a Nemzetközi Űrállomás belsejében.

Az ISS kutatói a SoundSee által összegyűjtött adatokat visszaküldik a Földre, hogy a Bosch tanulmányozhassa az eredményeket. A kutatócsoport a projekt előrehaladtával folyamatosan fejleszti a szoftvert, az adatgyűjtés és adatelemzés eredményeit a működéshez igazítják majd.

A hosszú távú céljuk az, hogy megmutassák, az űrállomás üzemben tartásának anomáliái hangokon keresztül is felfedezhetőek.

 

Ezek az adatok aztán sikeresen visszajuttathatóak a földi irányító központnak vagy az űrben szolgálatot teljesítő csapatnak, és ezek alapján a problémák sikeresen javíthatóak.

Már fejlesztik az űrrepülésre alkalmas verziót

 

Az Astrobotic cég űrrobotikával foglalkozó csapata jelenleg a SoundSee szenzor űrrepülésre alkalmas verzióját fejleszti. A cég a földi tesztelési folyamatban és az űrrepülésre való felkészülésben is részt vesz majd. „Az űrben végzett kutatás sokkal több kihívást rejt magában, mint a földi tesztelés, még akkor is, ha az embernek olyan eszköz áll rendelkezésére, mint a Nemzetközi Űrállomás”, jegyezte meg Dr. Andrew Horchler, az Astrobotic kutatója.

A SoundSee projektet az ISS tudományos hasznosításának menedzselésével megbízott szervezet, a CASIS (Center for the Advancement of Science in Space) hagyta jóvá 2018-ban, a kezdeti költségek fedezésével együtt. A Bosch és az Astrobotic kutatói nemrég kezdték meg a SoundSee gépészeti egységeinek tesztelését. Dr. Colin Foale, a Nemzetközi Űrállomás korábbi parancsnoka is a közelmúltban csatlakozott a kutatócsoporthoz.

„Meggyőződésem, hogy a gépi tanulás felhasználása a világűrben nem csupán az ISS problémáinak elhárítására, hanem az egyes iparágak gondjainak megoldására is használható lesz később a Földön”

Dr. Foale

A német vállalatnak nem ez az első fejlesztése az űrkutatás terén. A Bosch már a hatvanas években aktívan részt vett a világűr meghódítására tett kísérletekben. A cégcsoport mérnökei 1966-ban mutatták be a Köln mellett található repülési központban (Deutsche Versuchsanstalt für Luftfahrt – DVL) az első olyan szimulációs létesítményt, amely alkalmas volt az űrbéli környezet szimulálására és így a különféle űrhajók és műholdak tesztelésére. 1966 és 1976 közöt a Gerlingen-Schillerhöhe területén lévő műszaki kutatóközpont tíz űrszimulációs rendszert épített. A feltalálók által „Bosch Sun” névre keresztelt szerkezetet később az Európai Űrközpontba szállították a hollandiai Nordwijkba.

Iratkozz fel hírlevelünkre!