Skip to main content
 
Mobilitás

Repülő és gondolatokkal irányítható autó – ez a jövő?

2021.09.23 No Comments 13 perc olvasási idő
Az eddig ismert mobilitás halott

Tanulságos volt a pandémia utáni első nagyobb szakkiállítás. A müncheni IAA – amelyen az autógyártók is megmutatták legújabb fejlesztéseiket és legfrissebb termékeiket – bizonyította, hogy a címben leírt kijelentés bizony nagyon is igaz, de ezzel együtt van remény is!

A koronavírus járvány végleg elvitte a nagy autószalonokat, Genf után Frankfurt is bedobta a törölközőt, így mindenki azt gondolta, hogy az idei müncheni kiálltás átveszi ezek szerepét. Az igazság azonban az, hogy egészen más rendezvényt kapott a közönség, mint amire számított. Bár a német autógyártók kitettek magukért, rajtuk kívül viszonylag kevesen építettek nagy standokat. Az újdonságok pedig egészen mások voltak, mint általában. Ráadásul a müncheni rendezvény nem csak az autógyártókról szólt. Számtalan mobilitási megoldást láthattunk, ezek pedig jól előrevetítik mire számíthatunk a közeljövőben.

Kevesen építettek igazán nagy standot és újdonságból is jóval kevesebb volt, mint a korábbi nagy kiállításokon

Kevesen építettek igazán nagy standot és újdonságból is jóval kevesebb volt, mint a korábbi nagy kiállításokon

Újdonságok chiphiány idején

Jelenleg az egész autóipart meghatározza a félvezetők általános hiánya. Gyártósorok, sőt egész autógyárak állnak le emiatt. Ez pedig mindent megváltoztat. Az árak mellett komoly hatással van a bemutatókra is, ráadásul külön kellemetlen, hogy ez pont abban az időszakban érte utol az iparágat, amikor a gyártók hálózatba kapcsolt és elektromos járműveket készültek bemutatni. És ha mindez nem lenne elég, a pandémia hatására az emberek jelentős része is elkezdett másként gondolkodni. Egyre többen fordultak az alternatív közlekedési módok felé. Reneszánszát éli például a kerékpár, amelyből két csarnoknyi kapott helyet Münchenben. Kicsi, összecsukható, zárt karosszériával szerelt, áru, vagy épp gyermekszállító változatok tucatjai kellették magukat. Többségük elektromos hajtást és hálózatba kapcsolt megoldásokat is kínált.

Csak néhány példa a kerékpár felhozatalból

Autóipar: feszültséggel teli menekülés előre

Az jól látszik, hogy az autógyártók továbbra is az elektromos és üzemanyagcellás modellekben látják a jövőt. Már a hibrid járművek is csupán a jelent szimbolizálják, ennek megfelelően nem is nagyon volt ilyen újdonság. Elektromos viszont szinte minden jelenlévő gyártónál akadt. Apropó jelenlévők, a német autóipar mellett csupán a Polestar, a Renault csoport, a Hyundai/Kia és néhány kínai gyártó képviseltette magát. A többieket vagy az anyagi megfontolás, vagy a koronavírus miatti utazási és szállítási bonyodalmak tartották távol a rendezvénytől.

Az új belsőégésű motor bemutatója ritkább volt a kiállítási területen, mint a repülő autó és ez egyáltalán nem vicc…

Az új belsőégésű motor bemutatója ritkább volt a kiállítási területen, mint a repülő autó és ez egyáltalán nem vicc…

Látnivaló így is volt, nem is egy helyen. A müncheni kiállítási csarnokok mellett a belvárosban is építettek standokat az autógyártók, akik ezzel vitték közelebb a német városhoz és egyben a közönséghez a rendezvényt. A belvárosi helyszíneket az újságírók egy újszerű shuttle megoldással, vagy metróval tudták megközelíteni. Előbbi kapcsán maradjunk annyiban, inkább kevésbé, mint többé működött. Ezt még tanuljuk, de a fejlődése villámgyors lesz ennek a közlekedési módnak is, az már most látszik. Magukon a standokon viszont tényleg voltak látnivalók: olyan újdonságok is helyet kaptak, mint az (elektromos) Renault Megane és a Mercedes-Benz G-osztály elektromos kivitele.

Víziók is vannak

A tanulmányok pedig tovább erősítették azt, amit a címben is megfogalmaztunk. A csillagos gyártó járműnek nem is nevezhető kiállítási tárgya például akár gondolatokkal és gesztusokkal is irányítható volt. Az önvezető rendszerek több standon is főszerepet kaptak, miközben a parkolóház egy lezárt részén, egész nap önvezető járművek tartottak bemutatót az automatikus parkolás kapcsán. A kisebb standokon elektromos városi törpeautók parádéztak. Volt köztük klasszikus modellre hajazó, ami újraélesztette az Isetta egykori szellemét és olyan is, ami a nyomtávját is képes volt változtatni, ezzel téve a miniautót igazi városi vagánnyá. Itt kell megemlítenünk a repülő közlekedési eszközöket, amelyek között volt személy és teherszállításra alkalmas drón és repülő autó is.

Az elektromos kerékpárokról már ejtettünk szót, de itt is meg kell említeni azokat. A városi áruszállítás jelentős hányadára kínált megoldást több gyártó is. Klasszikus teherbiciklik mellett zárt vezetőfülkével és felépítménnyel rendelkező négykerekű járművek is akadtak szépszámmal. A hálózatba kapcsolt megoldások közül pedig kiemelkednek azok, amelyek a járművek közötti kommunikációba vonják be a kerékpárosokat. Így például nem kell majd tartani a járművek holt terétől, vagy a meg nem adott elsőbbségekből fakadó balesetektől.

Íme, a városi áruszállítás (közel)jövője

Íme, a városi áruszállítás (közel)jövője

És mit gondolnak a gyártók jövőről?

Bár az irány ebből is látszik, sokan joggal mondják azt, hogy ettől még nem igaz, hogy az eddig ismert mobilitás halott lenne. Van is ebben némi igazság, de ha hozzátesszük, hogy maguk az autógyártók is szeretik már magukat inkább a mobilitási megoldások szállítójaként aposztrofálni, erre talán a szkeptikusok is felhúzzák a szemöldöküket. Konkrét példával is szolgálhatunk. Az elektromos autók kapcsán több gyártó is azt képzeli el, hogy egységes hardverrel gyárt majd ilyen járműveket, és az egyes szoftvereket, vagy akár a magát hatótávot is az előfizetésnek megfelelően korlátozzák majd. Magyarán, ha szükségünk lesz a nagyobb hatótávra, azért külön fizetünk alkalomszerűen. Hasonló a tervük az önvezető funkciók kapcsán is. Ez a szemlélet eddig teljesen ismeretlen volt ebben az iparágban. Nem ez azonban a legcifrább elképzelés. Olyan gyártó is akad, aki magát a tulajdonlást sem tartja hosszútávon fenntartható megoldásnak, tehát szerinte majd alkalomszerűen bérlik az emberek a járműveket, ha szükségük lesz azokra. Persze Magyarországon ma a többség mosolyog ezen, de gondoljunk csak bele, volt olyan, amikor a lótulajdonosok nevettek az automobilokon.

Ezt a képet hamarosan elfelejthetjük: a belvárosból nemhogy a lovak, de lassan az autók is teljesen eltűnnek (a fotó 2021 szeptemberében a kiállítás után néhány nappal készült Budapest belvárosában)

Ezt a képet hamarosan elfelejthetjük: a belvárosból nemhogy a lovak, de lassan az autók is teljesen eltűnnek (a fotó 2021 szeptemberében a kiállítás után néhány nappal készült Budapest belvárosában)

A világ változik és ezt a koronavírus járvány katalizátorként gyorsítja is. Néhány piac szenzitívebben reagál ezekre a változásokra, mások nyilván lassabban. A cégek próbálják megtalálni az egyensúlyt a jelenlegi működéshez szükséges források és bevételek, valamint a jövőben működő koncepciók megalkotása között. Mindezt ráadásul akkor, amikor a chiphiány egyébként is nehéz helyzetbe hozza őket. Szerencsére az emberi elme ilyenkor biztosítja a legjobb ötleteket, ezt már többször is bizonyította a történelem. Erre utalt Volkmar Denner a Bosch csoport vezetője is, amikor így nyitotta meg a vállalat standját: „A Bosch a kihívásokat lehetőségekké alakítja”. Szükség is lesz rá, mert a mobilitás meghalt, de épp most születik újjá!

A Bosch lehetőségeket lát a kihívásokban – jó ezt hallani a cégcsoport vezetőjétől

A Bosch lehetőségeket lát a kihívásokban – jó ezt hallani a cégcsoport vezetőjétől

Iratkozz fel hírlevelünkre!