Skip to main content
 
Okosvárosok

Monor, hazánk első okos kisvárosa

2022.12.12 No Comments 10 perc olvasási idő
Monor, hazánk első okos kisvárosa

Amikor okosvárosokról beszélünk, egyből az olyan nagyvárosokra gondolunk, mint például London, Párizs, New York vagy épp a szomszédos Bécs , ami nem mellesleg élen jár az ilyesfajta technológiai újításokban. Azonban nem kell messzire mennünk, Budapesten és hazánk nagyobb városaiban is találhatunk már az okosváros stratégia mentén megvalósított kezdeményezéseket. Sőt, hazánk egyetlen kistelepüléseként az utóbbi években Monor is végrehajtott jó példaként szolgáló okosváros-fejlesztéseket.

Monor, hazánk első okos kisvárosa

Forrás: www.monor.hu

Míg Debrecenben főként a smart city szemléletmódon alapuló város- és gazdaságfejlesztés kialakítására, Pécsett a zöldterületi fejlesztésekre és a hulladékgazdálkodásra koncentrálnak, addig Kaposvárott elsőként a szennyvíztelep és a tömegközlekedés fejlesztését célozták meg. Felsorolásunkat folytathatnánk Szegeddel, Tatabányával vagy épp Keszthellyel, ahol a város önkormányzata hazánkban az elsők között hozott létre energiaközösséget. Ám kisvárosaink közül Monor emelkedik ki leginkább, amelyet még 2017-ben egy kormányhatározat mintavárosként jelölt ki „a korszerű téradatkezelési technológiák fejlesztéséhez, az okosváros központi platformszolgáltatás létrehozására, működtetésére”.

Monor, hazánk első okos kisvárosa

Forrás: www.monor.hu

Intelligens tér: használható adatok és okosközterületek

Monor Város Önkormányzatával együttműködve a Lechner Tudásközpont egy olyan hatékony térinformatikai rendszert fejlesztett ki, amely nemcsak a városüzemeltetés, hanem a lakosság számára is hasznos. Ebben minden ingatlannal kapcsolatos adat megtalálható. Térkép segítségével utánanézhetünk, hol van a településen üres telek vagy hulladék-lerakó, hol, milyen közműellátottság érhető el, de arról is tájékozódhatunk, hogy az adott telken milyen épület építhető. A városvezetés munkáját nagy mértékben segíti, hiszen a város épületeiről is naprakész adatok állnak rendelkezésre. A 3D-modellekre épülő adatbázisból megtudhatjuk például, hogy az egyes közintézményekben milyen karbantartásokra vagy épp eszközökre van szükség.

2772
környezeti szenzorokkal felszerelt lámpaoszlopot telepítettek a városban.

A térinformatikai rendszert adatgyűjtő rendszerrel is kiegészítették. Az év elején a település tereire és utcáira napelemes kandelábereket, LED-es fényforrásokkal felszerelt okosvilágítási rendszert telepítettek, mellyel akár 50 százalékos energiamegtakarítás is elérhető. A közel 2800 darab lámpaoszlop környezeti szenzorokkal is rendelkezik. A levegő minőségének, hőmérsékletének és páratartalmának mérésére, valamint a légnyomás figyelésére alkalmas lámpaoszlopok mindezen túl a fény erősségét is mérni tudják, és forgalomszámlálásra is képesek. A tervek szerint a begyűjtött információk egy részét a közterületeken található kijelzőkön, de a város honlapján és egy mobilalkalmazásban is elérhetővé fogják tenni. Az automatizált rendszer az adatok alapján szabályozza a fényforrások be- és kikapcsolását, a fény erősségét, de a meghibásodást is jelzi.

Monor, hazánk első okos kisvárosa

A településen 6 darab USB-porttal felszerelt okospadot is telepítettek. A város 5 beltéri és 10 kültéri pontján biztosít ingyenes Wi-Fi-hozzáférést a lakosoknak.

Forrás: www.mvmoptimum.hu

Okosan az oktatásban is

A monori iskolákban okostantermeket is kialakítottak. A tanítást és tanulást digitális eszközök támogatják, így a diákok aktívan részt vehetnek az órai munkában. Az interaktív technológiának köszönhetően a pedagógusok gyors visszajelzést kaphatnak a tanulók munkájáról. Csenge, Monor okosváros nagykövete kalauzolja végig az érdeklődőket a fejlesztések során. Egy-egy rövid videóban végigkövethetjük az okos kisváros projektjének fontosabb mérföldköveinek megvalósítását.

Még több okosváros-fejlesztés a Bosch Magyarország Podcast epizódjában:

https://bosch-magyarorszag-podcast.simplecast.com/episodes/kalandozas-az-okosvarosok-vilagaban

Iratkozz fel hírlevelünkre!