Skip to main content
 

A Bosch még 2018-ban jelentette be, hogy támogatóként csatlakozik a Formula-E világbajnoksághoz. Az elektromos formaautók versenysorozata teljesen új terepet kínált az autógyártóknak és a technológiai cégeknek egyaránt.  

A Bosch most új szintre emeli jelenlétét a sorozatban, hiszen az egyik legnagyobb múltú csapat hivatalos beszállítója lett. Ráadásul a mérnökeink hardveres fejlesztések mellett szoftveres területen is segítséget nyújtanak a Dragon/Penkse Autosport csapatnak.

Tapasztalatból bőven akad

A bejelentés nem meglepő abból a szempontból, hogy a Bosch évtizedek óta kapcsolódik a motorsport különböző kategóriáihoz. Szakembereink oroszlánrészt vállaltak több Formula-1 és rali világbajnoki címben és vitathatatlan érdemekkel rendelkeznek többtucat Le Mans-i győzelemben is.

Bosch szervizbusz az 1950-es évekből – a cégcsoportnak komoly hagyományai vannak a motorsport terén is

Bosch szervizbusz az 1950-es évekből – a cégcsoportnak komoly hagyományai vannak a motorsport terén is

A Formula-E azonban egy merőben új játszótér. Az elektromos versenygépek esetében rengeteg alkatrész szabványosított. Ennek oka részben a költséghatékonyság, részben az egyenlő alapok biztosítása a csapatok számára. Ugyanakkor a fejlesztési területeken kiélezett verseny folyik a mérnökök között. Itt lehet jelentősége a Bosch tapasztalatainak, amely a hardverek, a szoftverek és a hálózatba kapcsolt adatcsere miatt is jól jön majd az amerikai partnernek. Nem elég ugyanis adatokat generálni, azokat fel is kell dolgozni, majd használatukkal olyan irányba kell módosítani az autót, hogy az sikeresebb legyen a versenypályán.

Tapasztalatból bőven akad

Neves partner

A Team Penkse csapat jól csengő név a motorsport világában. Az amerikai alakulatot 1966-ban alapították és elsősorban az IndyCar, valamint a Nascar világában tette le névjegyét. Ugyanakkor az elmúlt több mint 50 évben megfordultak a Formula-1, a Can-Am, az IMSA és az ausztrál V8 Supercars futamain is. Az alakulat a Formula-E első szezonjától versenyez, eddig 71 futamon vettek részt, két győzelmet és kilenc dobogós helyet tudhatnak magukénak. Ugyanakkor az elmúlt években már nem sok babér termett a Los Angeles-i központtal rendelkező csapatnak. Ezért is kerestek új technológiai partnert és azt végül a Bosch motorsportrészlegében találták meg. A Bosch számára viszont épp azért érdekes és hasznos ez az együttműködés, mert Kalifornia az elektromos és okosjárművek fejlesztésének egyik bölcsője, így mérnökeink több más szinergiát is ki tudnak majd használni munkájuk során.

Merész közös célok

A hosszútávú együttműködés célja, hogy a Dragon/Penkse Autosport visszakerüljön a sorozat élcsapatai közé. Ennek eléréséhez a Bosch komplett hardveres és szoftveres ökoszisztémát szállít a csapatnak. Ezek alapját a központi MS 50.4P vezérlőegység (VCU) adja. Ez a villanymotor mellett szabályozza az energiagazdálkodást, a fékenergia-visszanyerést és a pilóta információs kijelzőjét is. Mérnökeink így nyerhetnek hasznos információkat akár az utcai elektromos autók fejlesztéséhez is, hiszen a versenysorozatban egyszerre van szükség nagy teljesítményre és hatékony energiamenedzsmentre. Ezek pedig az utcán is fontos szempontok.

A jármű több pontján helyeznek el adatrögzítőket a későbbi fejlesztésekhez

A csapat vezetője Jay Penkse azt is kiemelte, hogy ez egy teljesen új időszak kezdete számukra, hiszen mostantól ezekben a mérnöki kérdésekben kizárólag a Bosch szakembereire támaszkodnak majd.

Komplex megoldás a sikerekért

Mérnökeink pedig nem is tétlenkedtek, hiszen a VCU vezérlőegységhez kapcsolódó fejlesztéseket, annak integrációjával kezdték. Ez azért fontos, mert elhelyezése és a kapcsolódó kábelezések döntően befolyásolják a versenygép viselkedését. A vezérlő mellett a mérnökök számos kicsi és könnyű, ugyanakkor fontos adatgyűjtő szenzort is elhelyeztek a tervezés során. Ezek adatai egy felhő alapú adatgyűjtő és elemző rendszerbe, az úgynevezett RaceConnect platformba kerülnek. Az LTE mobilhálózatot használó szoftvermegoldást a Bosch fejleszti és biztosítja. Moduláris felépítése miatt, már manapság is több szakágban használják a versenymérnökök. Fontos azonban kiemelni, hogy ezt is személyre szabták az új partnernek. Segítségével a szakemberek szinte valós időben juthatnak hozzá a versenygép legfontosabb paramétereihez.

A villámgyors adattovábbításnak köszönhetően a mérnökök szinte valós időben látják a jármű paramétereit, amelyeket egy adatfelhőben tárol a rendszer

A villámgyors adattovábbításnak köszönhetően a mérnökök szinte valós időben látják a jármű paramétereit, amelyeket egy adatfelhőben tárol a rendszer

Mérnöki szempontból a szoftver optimalizálása jelenti a legnagyobb kihívást. A vezérlő gyakorlatilag kulcs a sikeres szerepléshez. Fejlesztésekor meg kell találni a megfelelő egyensúlyt az energiahatékonyság és a jó köridők között, hiszen csak így lehet kihasználni az elektromos versenygépben rejlő teljes potenciált. Hiába gyors ugyanis egy pilóta, ha idő előtt elfogy a rendelkezésre álló akkumulátorkapacitás. E mellett a csapat versenymérnökei hozzáférnek olyan szoftveres és hardveres háttérhez is, amelynek segítségével alaposan meg tudják növelni a technikai és számítási kapacitásokat. Ez pedig segíthet nekik abban, hogy sikerrel vegyék fel a harcot a sorozatban szereplő többi csapattal, amelyek között a legnagyobb autógyártók gyári alakulatai is ott vannak.

Komplex megoldás a sikerekért

Iratkozz fel hírlevelünkre!