Skip to main content
 

Nálunk ma még futurisztikusnak tűnhet, de a felmérések szerint az Egyesült Államok és Kína nagyvárosaiban alig egy év múlva egymillió ingajárat közlekedik majd. Ez a speciális közlekedési eszköz ugyan drágább, mint a hagyományos tömegközlekedés, de olcsóbb, mint egy taxi, ráadásul jóval több szolgáltatást is kínál.

A nagyobb metropoliszok esetében már most jelentős problémát okoznak azok az autók, amelyben csupán egyetlen ember utazik (legtöbbször) munkahelye felé, vagy onnan hazafelé. A városban, vagy épp az agglomerációban élőknek jelenthet megoldást az úgynevezett iránytaxi, vagy más néven ingajárat. Nem véletlenül okozott tehát nagy feltűnést a januári CES (Consumer Electronics Show) kiállításon a Bosch új tanulmányjárműve. A leginkább egy kis méretű mikrobuszra hasonlító jármű sok rendszere annak ellenére is a jelen technológiáját képviseli, hogy az átlagembernek még jövő megoldásának tűnik.

Az idei CES egyik legsokoldalúbb tanulmányjárművét a Bosch állította ki

A teljesen önvezető, elektromos hajtáslánccal szerelt jármű egy okostelefonos applikáció segítségével megrendelhető és a készülék segítségével juthatunk be, ha megérkezik a rendelés után. A Las Vegas-ban kiállított jármű négyszemélyes volt, nekik viszont fejedelmi kényelmet és nem mindennapi felszereltséget biztosított. Mérete természetesen könnyedén alakítható az igényeknek megfelelően, készülhet kisebb, kétszemélyes, vagy akár kizárólag áruszállításra használható kivitel is. A hajtáslánc könnyedén átalakítható, a hatótáv pedig leginkább a jármű felépítésétől és a használat módjától függ majd.

A rendszer többfajta járművet is kiszolgál, így könnyedén eldönthetjük milyen járműre van szükségünk, amit az applikációval meg is rendelhetünk

A kiállításon bemutatott változatnál maradva – amely tehát négy személynek kínál kényelmes utazási lehetőséget – bőrkárpitozású fotelekkel, interneteléréssel és hatalmas, integrált kijelzővel. A leírtakból jól látszik, hogy a Bosch mennyire komolyan veszi a hálózatba kapcsolt eszközök és szoftverek felhasználását. Az IoT Shuttle névvel illetett jármű ugyanis könnyedén át tud változni egy guruló moziteremmé, vagy akár irodává is. Ráadásul mindezt úgy teszi, hogy közben mi döntjük el, hány emberrel akarjuk megosztani. Csupán az indulás és az érkezés helyét és idejét kell megadnunk és azt, hogy egyedül, irányított utasfelvétellel, vagy nyitott megosztással akarunk utazni.

Az útvonal és az utasok száma menet közben is változtatható

Mi hajtja?

Az eAxle egy elektromos hajtómű, amelynek lényege, hogy a villanymotor, a sebességváltó és a teljesítményelektronika egyetlen kompakt egységbe integrálva kapott helyet. Ennek köszönhetően mérete jóval kompaktabb bármilyen más meghajtó egységnél. Könnyedén integrálható kisméretű, vagy akár nagyobb áru- és személyszállító járművekbe. Fejlesztésében jelenleg is részt vesz a Budapesti Fejlesztési Központ mérnök csapata.

Ha egyedül, akkor természetesen önállóan fizetjük az útiköltségeket és olyan szolgáltatásokat vehetünk igénybe, amelyek így nem zavarnak másokat. Ha meghatározzuk, kit és hol szeretnénk felvenni az utazás során, akkor az algoritmus kiszámolja, kinek milyen hányadban kell állnia a költségeket. Ha pedig azt választjuk, hogy a lehető legjobban használjuk ki a járművet, akkor a költségek minimális szintre szoríthatók, így persze nem mozizhatunk kedvünkre az óriáskijelzőn, de a költségek még optimálisabban megoszlanak. A mérnökök elmondása alapján a mesterséges intelligenciát is használó algoritmus akár azt is képes belekalkulálni az útiterv elkészítésébe, hogy mikorra kell odaérnünk, így, ha késéssel kell számolni, akkor valós időben átkonstruálja az előzetes tervet, magyarul nem áll meg mindenkinek. Persze aki emiatt lemarad az általunk használt járműről, az sem marad fuvar nélkül, mert azonnal egy másik iránytaxit indít feléje a szoftver.

A kényelemre nem lehet panasz, de a belső kialakítás könnyedén módosítható a szolgáltató igényeinek megfelelően

Ha pedig megéhezünk, vagy megszomjazunk, akkor sem kell aggódnunk, a jármű „minibárja” bármikor rendelkezésünkre áll, a fogyasztást az utazás költségeivel együtt fizethetjük. Ez az, amit a legjobban felszerelt taxi sem tud biztosítani, persze ennek vannak hátrányai is. Előfordulhatnak „balesetek”, amikor kifolyik, vagy leesik valami. A jármű tisztaságát szintén a szoftver felügyeli. Az objektumfelismerő rendszer nemcsak azt képes azonosítani, hogy szükség van-e takarításra, hanem azt is, ha ottfelejtünk valamit leszálláskor. Erre azonnal figyelmeztet is, így nincs több elhagyott napszemüveg, vagy pénztárca. Visszatérve a takarításra a beépített kamerák segítségével azonosítja a szemetet, vagy épp a foltokat a szoftver és ha szükséges a járművet egy takarítási pontra irányítja. Hasonlóan ahhoz, amikor az akkumulátorok merülőben vannak. Így elkerülhető az, hogy lemerülés miatt emberi beavatkozásra legyen szükség. Ha pedig valamilyen forgalmi okból látszik, hogy az iránytaxi nem éri el úticélját és a töltőpontot a rendelkezésre álló hatótávval, akkor a hálózatba kapcsolt szoftver egy másik járművet indít elénk és egyszerűen átszállunk abba.

Az utazás minden perce hasznosan telik

Talán sokan csak legyintenek ezekre a futurisztikus megoldásokra, de az igazság az, hogy a tanulmányjármű hardveres és szoftveres megoldásainak nagy része már ma is tökéletesen működőképes. A járművet bemutató mérnökök felhívták a figyelmet arra, hogy az elvárások már ma is megvannak a szolgáltatás kapcsán, hiszen a szállítási hálózatot üzemeltető cégek (ilyen például az Uber is) erre építették fel üzleti modelljeiket, csak épp jóval szolidabb lehetőségekkel. A Bosch azonban technológiai vállalatként birtokában van a hardveres és szoftveres háttérnek is, hogy egy csomagban kínálja a komplex rendszert.
A „technológiák és szolgáltatások szállítója” megnevezés tehát egyáltalán nem elvitatható a cégcsoporttól. Az IoT Shuttle kézzelfogható bizonyítéka annak, amit a vállalat már évek óta hangoztat, hogy a hálózatba kapcsolt rendszerekben hatalmas lehetőségek rejlenek. Jelen esetben az, hogy könnyebbé és kényelmesebbé tegye a megapoliszok közlekedését.

De miért érdekes ez Magyarországon?

Hazánkban jelenleg nincs olyan város, amelyet megapolisznak nevezhetnénk, azonban Budapest jó úton jár e felé. Centralizált gazdaságunk azt hozta magával, hogy a főváros gyors ütemben növekszik, a lakosság egy jelentős része életvitelszerűen a fővárosban él és annak agglomerációjában lakik. Ezek a kisvárosok, települések lassan teljesen összeépülnek Budapesttel és bizony sokszor hasonló közlekedési problémákkal kell szembenézniük az autóval közlekedőknek, mint az említett országok nagyvárosaiban élőknek. Az tehát egészen biztos, hogy nem egy éven belül, de itt is hasonló megoldások biztosítják majd a város közlekedését a jövőben.

Iratkozz fel hírlevelünkre!