Skip to main content
 

Hajszálpontos és folyamatosan naprakész digitális térképek nélkül nem működnének a fejlett vezetéstámogató rendszerek és az önvezető autók. Ezért hozott létre a Bosch saját adatfelhőt, ahová a különböző járművek anonim módon szinkronizálhatják az utakhoz kapcsolódó információkat.

Ugyan emberi beavatkozást nem igénylő, ténylegesen önvezető járművekkel az átlagember még nem találkozhat az utakon, a Bosch már több olyan megoldáson dolgozik, amelyeket a mérnökök önvezető autók számára terveznek. Jó néhány kiegészítő a vezetéstámogató rendszereknek köszönhetően már most is része az életünknek. Megkönnyítik és biztonságosabbá teszik a vezetést a radar- és kamerarendszerek, fedélzeti számítógépek, navigációs- és táblafelismerő megoldások, de említhetjük az adaptív sebességszabályzót (ACC) és a sávtartó asszisztenst is. Az önvezető autózást tehát több lépéssel érhetjük el és az elsőt az említett rendszerek bevezetésével már tulajdonképpen meg is tettük.

Mindent feltérképezünk

Navigáció – de nem úgy

Ahhoz, hogy működjön egy önvezető autó, tökéletesen pontos navigációra van szükség. Itt nem az utcaszintű navigálásra kell gondolni, hanem arra, hogy a járműnek mindig tudnia kell, hogy pontosan hol jár. Precízen fel kell ismernie a helyzetét, akár centiméteres pontossággal. Emellett azt is tudnia kell, merre várható forgalmi torlódás, útlezárás, vagy olyan forgalmi helyzet, amire oda kell figyelnie helyettünk. Mindezt pedig csak olyan térképek segítségével lehet elérni, amelyek folyamatosan, valós időben frissülnek és ehhez a közlekedésben résztvevő járművektől kapják az adatokat.

Különösen nehéz időjárási körülmények között fontos a pontos helymeghatározás

Különösen nehéz időjárási körülmények között fontos a pontos helymeghatározás

Te csak vezess, a többit megoldjuk!

A Bosch a fentiek megvalósítása érdekében több autógyártóval is együttműködést tervez, elsőként a Volkswagen mondott igent a közös munkára. A projekt keretében a Golf 8 modellek mostantól folyamatosan gyűjtik a térképekhez szükséges forgalmi adatokat, így aki egy ilyen autó kormánya mögött ül, minden megtett kilométerrel segíti az önvezető autózás megvalósítását. Miközben ezek a járművek közlekednek, információkat szolgáltatnak a Bosch adatfelhőjének – természetesen anonim módon. A felhőalapú szolgáltatás az autókban elhelyezett érzékelők valós forgalmi adatait használja fel többrétegű, nagy felbontású térképek készítéséhez és folyamatos frissítéséhez.

Jusson eszünkbe: ha egy Volkswagen Golf 8-at látunk, az épp a jövő autózásáért is tesz

Jusson eszünkbe: ha egy Volkswagen Golf 8-at látunk, az épp a jövő autózásáért is tesz

Közúti aláírás

Fontos, hogy az adatokat nemcsak az önvezető autók használhatják, hanem a későbbiekben az összes hálózatba kapcsolt jármű, amely hozzáfér a Bosch adatfelhőjéhez. Az új szoftver a radar- és videoszenzorokból származó információkat, valamint a jármű mozgási paramétereinek felhasználásával keletkező adatokat felhasználva további rétegekkel egészíti ki a navigációs térképeket. Ezek természetesen kompatibilisek a leggyakrabban használt térképformátumokkal, így akár magának az adatszolgáltató járműnek is nyújthat hasznos információkat.

Az összetett rendszer garantálja a pontos adatokat

Évekkel előre tervezünk

Bár a tervek szerint csak 2023-ban élesedik a szoftver azon funkciója, amely mindenki számára hasznos, az adatgyűjtés már elkezdődött a legújabb Volkswagen Golfok segítségével. Mérnökeinknek azért van szükségük már most a rengeteg közlekedési információra, hogy minél nagyobb és emiatt megbízhatóbb adatbázis álljon rendelkezésre, ami a mesterséges intelligencián alapuló programok számára elengedhetetlen. A szoftver tehát figyel, optimalizál és tanul, ez biztosítja, hogy a publikálást követően azonnal használható legyen.

A járművek mindenről, akár az úthibákról is képesek információt szolgáltatni

A járművek mindenről, akár az úthibákról is képesek információt szolgáltatni

A digitális iker

A járműpark térérzékelőkkel generál információkat a tereptárgyakról, például útjelző táblákról, védőkorlátokról, szegélyekről és sávjelzésekről. Ezeket az adatokat a VW adatfelhője már megtisztítja a felhasználói adatoktól és így, anonimizálva küldi át a Bosch szervereire. A Közúti aláírás nevű szoftver pedig ezek alapján hoz létre egyfajta digitális ikertestvért. Természetesen az információcsere szigorú adatvédelmi előírások szerint zajlik: amellett, hogy semelyik jármű sem azonosítható be, kizárólag a térképekhez szükséges információkat kapja meg a Bosch felhő, más adatokat nem.

A lényeg a pontosság

A szolgáltatásnak köszönhetően a járművek nagy pontossággal tudják meghatározni helyzetüket: a szoftver valós időben minden jármű esetében ellenőrzi az érzékelők által szolgáltatott információkat. Ez az összehasonlítás lehetővé teszi az autók számára, hogy pontosan meghatározzák helyzetüket akár egy közlekedési sávon belül is – kis túlzással centiméteres pontossággal. Az olyan kiegészítőknek köszönhetően pedig, mint a radar, a helymeghatározás még kedvezőtlen időjárási körülmények között is (ködben, esőben, hóban) is megbízhatóan működik.

A jármű minden érzékelője szolgáltathat adatokat

A jármű minden érzékelője szolgáltathat adatokat

Ezenkívül a szoftver biztonságosabb és kényelmesebb oldal- és hosszirányú vezetést tesz lehetővé az önvezető járművek számára, mivel nemcsak a tereptárgyakról tartalmaz információkat, hanem az útgeometriáról, a sáv elrendezéséről, a közúti táblákról és a sebességkorlátozásokról is.

Az emberi tényező

Az önvezető autóknak még jó darabig együtt kell közlekedniük az emberek által vezetett járművekkel, ezért arra is fel kell készíteni őket, hogyan viselkednek a sofőrök egy-egy útszakaszon. Például milyen ívben veszik be a kanyart, ha előtte éppen sávot váltottak? Aztán ott vannak a gyalogosok is, akik a legkülönfélébb reakciókra illetve cselekedetekre képesek. Az ilyen kérdések megválaszolására is gondoltak a Bosch szakértői. A szolgáltatás használja a jármű mozgási adatait, például a sebességjelet, vagy a kormányzási szöget.

Az emberi tényező még sokáig meghatározza a közlekedés egészét

Az emberi tényező még sokáig meghatározza a közlekedés egészét

Ez a megoldás hozzájárul ahhoz, hogy az önvezető autózás a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb élmény legyen. Az a Bosch és a Volkswagen, valamint a további partnerek minden megtett kilométerrel közelebb kerülnek ehhez a célhoz.

Iratkozz fel hírlevelünkre!