Skip to main content
 

A CES (Consumer Electronic Show) évek óta az egyik legjelentősebb esemény a techcégek életében. Nincs ez másképp a Bosch esetében sem, ugyanakkor a tavaly csak az online térben megvalósított rendezvény visszatérése közel sem volt olyan, mint amire sokan számítottak. Ugyanakkor érdekesség – legalábbis a Bosch háza táján – bőven akadt azért.

Mostani bejegyzésünkben a mobilitási területen bemutatott nóvumokat vesszük majd górcső alá. Ugyanakkor mielőtt belevágnánk, egy picit tekintsük át, miért is lett furcsa az idei CES. Találgatni sem kell, a többség biztosan rávágja: a koronavírus miatt. Tűnhetne ez akár elfogultságnak is, de egyáltalán nem az, valóban a vírushelyzet körüli bizonytalanság miatt lett csendesebb az online térből részlegesen visszatérő show. Az utolsó pillanatban is sok nagy (főleg európai) kiállító jelezte, hogy távol marad a rendezvénytől. Az okok egy része azonban nem magából vírushelyzetből, hanem áttételesen, logisztikai problémákból adódott. A cégek egyszerűen nem tudták volna időben átszállítani és felépíteni a standokat. Még mindig nem állt helyre az ellátási lánc, emiatt pedig az áruforgalom is akadozik a világ szinte minden táján.

Furcsaságok éve

Újabb innovációs díj

Ezek között a körülmények között indult az év legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállítása, amelyen a Bosch standja tehát ott volt, és ha már így alakult, el is hoztunk egy újabb innovációs díjat. Ezúttal a hálózatba kapcsolt kerékpár koncepciójáért érdemeltük ki az elismerést. Az eBike 2.0 több szakmai közösség elismerése után a Consumer Technology Association (CTA) ítészeit is meggyőzte. Az eBike Flow alkalmazás, az okos vezérlő, a továbbfejlesztett hajtóegység és a vezetéknélküli frissítéseket is kínáló platform jelentős újítás a mobilitás ezen szegletében. Világszerte dinamikusan növekszik a pedelec kerékpárok piaca, amelynek egyik legjelentősebb szereplője a Bosch.

Az innovációs díj idén két keréken érkezett

Az innovációs díj idén két keréken érkezett

„Láthatatlan” érdekességek

Nem csak két keréken érkeztek azonban érdekességek. A Bosch az új világba is elvitte azt a különleges bemutatóautót, amely járműipari újdonságait hivatott prezentálni és amelyet a tavalyi IAA kiállításon már megmutatott az európai közönségnek. A személyre szabható, elektromos és hálózatba kapcsolt koncepció bemutatja mindazt, amit a Bosch lát a jövő autójából. Azt gondolhatnánk, hogy mindezt hálás feladat bemutatni, de a felhő alapú kommunikációt, a rossz irányba haladó járműre figyelmeztető rendszert és az integrált járművezérlő platformot sem olyan egyszerű látványosan prezentálni egy standon.

A napra lehet nézni

A virtuális napellenzőt először láthatta kiállítva a közönség

Ezzel szemben a digitális napellenző immár teljes életnagyságban megtekinthető volt a standon. A két esztendővel ezelőtt bemutatott újdonság lényege, hogy egy mesterséges intelligencia azonosítja és szűri ki a vezető szemét vakító napsugarakat. Így nem a látótér teljes érintett területe tűnik el a vezető elől, csupán a nap által egyébként is láthatatlanná tett rész. Az LCD technológát használó megoldás része még egy kamera, amely a vezető arcát figyeli, hogy azonosítsa a ráeső, zavaró fényeket. Ez a megoldás sokkal biztonságosabbá teheti a vezetést azokban az órákban, amikor alacsony szögben érkeznek a napsugarak (vagyis napfelkeltekor és napnyugtakor). Jelentősége pedig azért különösen nagy, mert a közlekedési baleseteknél gyakran merül fel az, mint ok, hogy elvakította a nap a járművezetőt.

Szoftveres okosságok

A szoftveres okosságok egyre fontosabbak az autóiparban

A fizikai valójukban kevésbé látványos alkatrészek mellett egy másik nehezen prezentálható kör is előtérbe került a mobilitás kapcsán. A szoftveres oldal fejlődésének különösen nagy jelentősége lesz a közeljövőben. A Bosch még most is 200 millió vezérlőegységet helyez el évente különböző járművekben, az ezeket összekötő és működtető szoftverek kapcsán komoly tapasztalatokra tett szert. Ugyanakkor a különböző szolgáltatások „on the air” frissítése miatt fontos, hogy ezeket egységesen és átláthatóan lehessen fejleszteni. A cégcsoport ezért is egyesíti ilyen jellegű kompetenciáit az ETAS nevű leányvállalatában. Így a különböző járműgyártók és startup cégek könnyebben férhetnek hozzá a technológiákhoz és a terméktámogatáshoz is.

Integrált alkatrészek elektromos autókhoz

Végezetül az utolsó jelentősebb témakör, vagyis a reneszánszukat élő elektromos autókhoz kapcsolódó újdonságok. A piaci viszonyokat elemezve az látszik, hogy járművek összetettségét és árát is negatívan befolyásolja az a tényező, hogy a különböző beszállítóktól származó részegységeket nehezebben kapcsolják össze az autógyártók. Éppen ezért döntött úgy a Bosch, hogy egyszerűsíti kínálatát ezen a téren, előre integrált modulok készítésével. Az ADM fejlett vezetési modul egyesíti a hajtáslánc a fékek és a kormányzás koordinálását. És mivel egyszerűsített interfészeket és szabványos szoftverarchitektúrát használ így egyszerűbb kommunikációt biztosít a további komponensek között is.

Integrált alkatrészek elektromos autókhoz

Az jól látszik, hogy a mobilitás terén a fejlődéshez ma már a hardveres és szoftveres kompetencia egyaránt fontos. Legyen szó kerékpárokról, vagy gépjárművekről ezek együttesen mutatnak utat a jövőbe. Bár az idei CES kiállításon a korábbi évekhez képest számszerűen kevesebb újdonság mutatkozott be a Bosch standján, azok jelentősége a közeljövő kapcsán még nagyobb is lehet, mint az elődöké volt. Erről hamarosan meggyőződhetünk majd, hiszen az előrejelzések szerint a járműipar hatalmas lendülettel pöröghet föl az idei évben.

Iratkozz fel hírlevelünkre!