Skip to main content
 
Mesterséges Intelligencia

Mikor a strand is rajtunk tartja a szemét

2022.06.27 No Comments 9 perc olvasási idő
Mikor a strand is rajtunk tartja a szemét

A világ legzsúfoltabb strandjának kétes dicsőségű címét általában a kínai Talien városának szokták adni. A Sárga-tenger nagyjából fél kilométeres partszakaszán forró nyári napokon becslések szerint akár negyvenezer fürdőző is összegyűlik, ilyenkor szó szerint egy törölközőnyi helyet is nehéz találni. Vízimentő legyen a talpán, aki ilyen tömegen rajta tartja a szemét!

Mikor a strand is rajtunk tartja a szemét

Szerencsére az utóbbi időben már a technológia is besegít nekik, az olyan eszközökkel, mint a gyerekvédő karkötők vagy a kamerákkal és szenzorokkal felszerelt medence, könnyebben megelőzhető a baj. Egy izraeli start-up pedig a mesterséges intelligenciát is bevetette, hogy megoldást találjon a problémára.

Mikor a strand is rajtunk tartja a szemét

Ez a virtuális vízimentő a Sightbit, egy olyan rendszer, amely valós időben monitorozza a környezetet, értékeli a fenyegetést és figyelmeztet a veszélyre. Egy egysége három kamerából áll, melyek egyenként a part 100-150 méteres szakaszát tartják szemmel. A monitoron azonban nem egyszerűen a panorámakép jelenik meg, a mesterséges intelligencia azt is felismeri, ha valaki bajba kerül. Nem csupán azt, ha valaki fuldoklik, de akár azt is, ha egy kísérő nélküli gyermek túl közel merészkedik a vízhez vagy ha vízi járművek keverednek az úszók közé.

Ráadásul a Sightbit nagy előnye, hogy figyelme egy időben terjed ki a teljes vizsgált területre, akár nagy tömegeket is tud kezelni, így a becslések szerint 80 százalékkal gyorsabban észreveszi a veszélyt, mint az ember.

Márpedig ilyen esetben az idő a legértékesebb tényező, a másodpercek jelenthetik ugyanis a különbséget élet és halál között. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a vízimentő feleslegessé válna. A mesterséges intelligencia csupán a munkáját könnyíti meg: a monitoron felvillanó veszélyre kattintva a program ráközelít az esetre, így a vízimentő könnyebben dönthet, szükség van-e a segítségre. Azt azért a fejlesztők is elismerik, hogy a módszer még nem tökéletes: a Tel-Aviv strandjain tesztelt rendszer túlságosan érzékenynek bizonyult, gyakran adott ugyanis hamis riasztást

Sightbit

A Sightbitnek alighanem Ausztráliában is jó hasznát vennék, ahol a cápatámadásokkal is meg kell küzdeni. Igaz, ezeket jobb megelőzni, mint megvárni, míg a kamera veszi észre a hullámokat hasító uszonyt. Erre használják a SmartShark alkalmazást, amelyben a hatóságok és a felhasználók jelezhetik, ha valahol találkoznak a ragadozóval. Mielőtt a szörfös vagy a fürdőző a habok közé veti magát, ellenőrizheti, hogy a partszakasz közeléből jelentettek-e cápákat.

SmartShark

Ha igen, jobb más strand után nézni, még akkor is, ha a cápatámadások nem is olyan gyakoriak, mint azt talán hinnénk.

SmartShark

Iratkozz fel hírlevelünkre!