Boda Tamás az Innovátorok Napján elárulta, mikor érünk el odáig, hogy akár a munkatársunknak hívhassunk egy gépet
A humanoid robotok megépítésének gondolata régóta mozgatja az emberiség fantáziáját. A robotika pedig szédítő ütemben fejlődik: az utóbbi időben a közösségi médiában is megszaporodtak azok a videók, melyeken robotok táncolnak, futnak versenyt, sőt verekednek. De hol tartunk most? És mikor érünk el odáig, hogy akár a munkatársunknak hívhassunk egy gépet? A BoschxRichter Innovátorok Napja idei rendezvényén „Az első humanoid kollégád közelebb van, mint gondolnád” című előadásában Boda Tamás, a Robert Bosch Kft. globális szoftverfejlesztési programok projektigazgatója árulta el, hol tartanak most és mit tartogathat a jövő.

Saját képünkre
Napjainkban az ipari robot megszokott látvány. Sőt, valójában háztartásainkban is körbevesznek minket. Van azonban egy fontos különbség: ezek nem humanoidok. Akkor miért mozgatja az emberiség fantáziáját ennyire, hogy saját képére építsen gépeket?
„Valóban nem szükséges, hogy egy robot humanoid legyen. Két dologban mégis segít. Az egyik, az a társadalmi elfogadottsága. A másik, hogy érdemes egy olyan, evolúció által formált rendszerből kiindulni, amely bizonyítottan hatékony” – válaszolta kérdésünkre Boda Tamás. Hozzátette, éppen ezért lényeges az is, hogy a jövő humanoid robotját ne csak külsejében ruházzuk fel emberszerű tulajdonságokkal: egy ilyen gépet sokkal könnyebben elfogadunk és használunk.

Robotok evolúciója
Előadásában a szakember nem akart találgatásokba bocsátkozni, mikor üdvözölhetjük első humanoid munkatársunkat. Annyit azért elárult, hosszú út vezet még odáig. A fejlesztésekben három fázist különböztetett meg:
- A demót: mikor a robot kontrollált környezetben, egyetlen feladatra koncentrálva, emberi felügyelet mellett végzi a feladatát. Ebben a fázisban még azt is elfogadjuk, ha 10-ből 9-szer hibázik.
- A pilotot: mikor a robot jellemzően valós üzemi környezetben, célfeladatokra, korlátozottan változó paraméterek mellett működik. Ebben a fázisban siker, ha 10-ből 1-3-szor hibázik.
- A munkatársit: mikor a robot változó helyzetekben is képes helytállni, önállóan rábízhatjuk a munkát, biztonságos a működése, ráadásul gazdaságilag is megéri. Ebben a fázisban már nem szeretnénk hibát.
A szakember figyelmeztetett: a második és harmadik fázis között hatalmas az ugrás időben, pénzben és technológiában. Nem egyetlen áttörés hiányzik, hanem teljes rendszereknek kell együtt működnie.

A gép idegrendszere
A nehézségek szemléltetésére példaként hozta fel, hogy egyetlen eperszem felemelése az embernek ugyan egyszerű feladat, de egy robotnak óriási kihívás. „Elvárjuk, hogy az eper ép maradjon. Csakhogy ehhez a robotnak érzékelnie kell a gyümölcsöt. Egy robotkéz esetében ez több tíz, akár száz érzékelőt jelent. Aztán az érzékelők jeleit fel kell dolgozni, ki kell számolni, hogy milyen erővel kell hatni a testre” – sorolta a szükséges műveleteket.
Rámutatott, hogy csak ezután jön az igazi „trükk”: nincs idő arra, hogy ezeket az adatokat elküldjék a központba. „Végtagonként van szükség beágyazott mesterséges intelligenciára (MI), ami lokálisan, a másodperc tört része alatt ad választ. A robotkéznek autonóm kell működnie. Emberi analógiával olyan ez, mint az idegrendszer” – vont párhuzamot.

Öt akadály
Boda Tamás öt olyan párhuzamos akadályt azonosított, amelyek a széles körű elterjedés útjában állnak:
- Energiahatékonyság: Hosszú, produktív üzemidő elfogadható méretű energiaforrással.
- Biztonság és megbízhatóság: Biztonságos együttműködés, hibatűrés és kiszámítható működés.
- Költség és gazdaságosság: A teljes életciklusra vetített megtérülés legyen versenyképes.
- Autonómia és tanulás: Feladatértés, alkalmazkodás és működés változó környezetben.
- Elfogadás és etikai keretek: Átlátható szerepek, felelősség és társadalmi bizalom.
A szakértő rámutatott, ezek közül az első négyet a gépnek kell tudnia, az ötödiket viszont az embereknek kell megválaszolnia. „Ha egy kollégánk hibázik, mennyire vagyunk elfogadóak? És ha egy gép követne el hibát? Vajon ugyanazokat az elvárásokat támaszthatjuk egy géppel szemben?” – tette fel a kérdést.

Kiolvasni a világot
Boda Tamás szerint az egyik legnagyobb kihívás még annak a kérdése, a robotok hogyan látják a világot. Párhuzamként említette, hogy az utóbbi években elterjedt nagy nyelvi modellek mára viszonylag gyors és pontos válaszokat adnak. Ehhez viszont „el kellett olvasniuk a teljes internetet”, illetve azon túl is számos anyagot. „Hogy ugyanezt egy humanoid rendszerre alkalmazzuk, ahhoz úgymond el kellene olvasnia az egész világot. És még az sem lenne elég. Hiszen rengeteg olyan helyzet van, ami nem elérhető publikusan” – festette le a problémát. Értékelése szerint ehhez elképesztő számítási és gép tanulási kapacitás kellene, amire még nem képes a technológia. Viszont, ha sikerül, akkor lényegében előrelátó gépeket tervezünk.

A vízforraló is veszélyes
Akkor jobb, ha készülünk a robot kollégákra? Kérdésünkre a szakértő úgy vélte, a humanoid robotok elsősorban olyan munkákra foghatók majd be, ahol magasan specializált feladatokat kell elvégezni, amihez egy embernek egyébként elképesztően nagy szaktudásra lenne szüksége. Példaként említette, hogy egy műtétnél asszisztensként, vagy akár orvosként használjuk a gépeket.
Nem kell félnünk attól sem, hogy a munkánk bánná érkezésüket. A robotok várhatóan többek között olyan területeken jelennek meg, ahol egyébként is munkaerőhiány van. Erre említette példaként az idősgondozást.
Boda Tamás arra is emlékeztetett, hogy valójában bármelyik technológiánál feltehető a kérdés: jelenthet-e veszélyt ránk? „Még csak nem is kell intelligensnek lennie. Egy vízforraló is veszélyessé válhat, ha nem tölti be megfelelően a funkcióját. Amiben más ez egy humanoid rendszer, az az, hogy sokkal komplexebb” – magyarázta.



