
Bő tizenöt évvel ezelőtt egy frissen átadott, modern hotelben a szobába lépve még vaksin tapogathattuk a falat villanykapcsoló után kutatva. Mindhiába. Orrunk alatt morogva, első utunk valószínűleg a fürdőbe vezetett, hogy legalább a kezünkről lemossuk az út porát. A csapnak nem volt kallantyúja. Jó pár percbe telt a sötétben, mire felfedezhettük, hogy az elektronikát egy érintősképernyős panel vezérli, a mosdó pedig mozgásérzékelős.
Éppen, mint okosotthon
Ma már ezek a technológiák persze mindennaposak a szállodákban is. Sőt, az okoseszközök forradalma a hoteleket is letarolta. Ha belegondolunk, az otthonainkban vagy a munkahelyünkön használt okoseszközök többsége ugyanolyan jól beválik egy szállodában is; legyen szó okosliftről, okos-tűzjelzőkről vagy más okosotthon megoldásokról. Ami azt illeti, a világ egyik legokosabb épületeként számon tartott, dubaji Burdzs Kalifa is részben hotelként üzemel.

A Smart Hospitality Market elemzése már 2022-ben – amikor az ágazat még a koronavírus-járvány hatásait nyögte – 13,6 milliárd dollárosra becsülte az úgynevezett okoshotelek piacát.
Előrejelzéseik szerint 2027-re a piaci érték megközelítheti az 50 milliárd dollárt. A felmérésbe bevont szállodák 40 százaléka tervezte ugyanis valamilyen okostechnológia bevezetését.
Recepció a telefonban
A vendégélmény javításának egyik legegyszerűbb eszköze magának a szobának az okosítása. Ahogyan otthon megszoktuk, egyetlen alkalmazással kezelhetjük például a légkondicionálót, a sötétítést, vagy éppen a világítást. Egyes szállodákban pedig már az is megoldott, hogy az applikációt használjuk szobakulcsként. Tegye fel a kezét, akivel már előfordult, hogy elvesztette a szobanyitó kártyát. Ezzel a megoldással már nincs szükség arra, hogy a pihenés során magunkkal vigyük, hiszen a telefonunk mindig nálunk van.


A másik hasznos lehetőség a szolgáltatások online elérhetősége. Az alkalmazáson keresztül kérhetünk takarítást, jelezhetünk hibát, foglalhatunk masszázst, vagy böngészhetjük az étlapot. Ráadásul akár a napozóágyunkhoz is hívhatjuk a pincért. Az egyik leglátványosabb funkció az automatizált érkezés. Egyre több okoshotel kínál lehetőséget arra, hogy a vendég „találkozásmentesen”, a mobiltelefonján keresztül jelentkezzen be, megspórolva az űrlaptöltögetést. Néhány hotelben robotokat is bevetnek: például a csomagok cipelésére, információs pultként vagy pincérként.

A szakemberek azért sietnek hozzátenni: ezek a lehetőségek nem a személyes kapcsolatok ellen születtek, csupán lehetővé teszik, hogy a rutinfeladatok digitálisan történjenek. Ez pedig esélyt teremt arra, hogy a személyzet a vendégek kiszolgálására koncentrálhasson. A fejlesztésekből éppen ezért a szálloda is profitál. Az automatizált feladatokkal csökkenthetők a munkaköltségek. Az intelligens hőmérséklet- vagy világításszabályozás pedig jelentősen javít az üzemeltetési költségeken.


Az okosszállodák következő szintje, hogy mesterséges intelligenciával (MI-vel) csiszolják tökéletesre a vendégélményt. Ennek lényege, hogy a fent felsorolt megoldások mellett a szálloda a foglalás pillanatától kezdve gyűjti az adatokat a vendégről (természetesen a jogi feltételek betartásával). Kávét vagy teát szeret? Milyen gyakran kér takarítást? Mikor szokott ébredni? Milyen hőmérsékletet kedvel a szobában? A rendszer mindent információt megjegyez, mesterséges intelligenciával elemez, hogy a legkényelmesebbre szabja a vendégélményt, és minden jövőbeli foglalást. Las Vegasban tavaly már meg is nyílt a Otonomus Hotel, amely a „világ első mesterséges intelligencia által vezérelt szállodájaként” hirdeti magát. A technológia elterjedtebb, mint gondolnánk: egy 2024-es kutatás szerint a szállodák 64 százaléka már kísérletezett az MI-vel.
Az első lépést is okosan
Valójában minden vendégéjszaka egy lépéssel korábban, a szállás kiválasztásával kezdődik. Márpedig az Eurostat legfrissebb statisztikái is azt bizonyítják, hogy sorra rekordokat döntenek az online foglalások. A vendégek 70–80 százaléka már az interneten keres szálláshelyet. Egyre kevesebben – főleg távolabbi célpontok és hosszabb, repülős utazások esetén – fordulnak utazási irodához.

Helyüket részben szintén átveszi a mesterséges intelligencia. Az MI-vezérelt „személyi asszisztensek” nem csupán a felmerülő kérdésekre válaszolnak, hanem az utazás teljes megszervezésében segítenek. Emellett megspórolják az internetes böngészéssel töltött időt. Útitervet, szállást, programot ajánlanak, figyelik és összehasonlítják az árakat. Sőt, az utazás közbeni problémákra is megoldást tudnak kínálni. A rendszer MI-vel elemzi a kívánságainkat, vagy akár a beszélgetéseinket a családdal, a barátokkal, majd személyre szabott ajánlásokat ad: például hoteleket, éttermeket vagy programokat javasol.


