Nyolc évvel ezelőtt egy gyors lefolyású, rendkívül agresszív agyhártyagyulladás teljesen megváltoztatta Lévay György életét. Elvesztette mindkét karját. Hosszú és fáradságos munka kezdődött, hogy újraépítse a mindennapjait. Lelki ereje, küzdeni akarása, családja és barátai segítségével másfél év alatt sikerült neki – és már azt is pontosan látta, mivel akar foglalkozni. Mivel nagyon zavarta, hogy a technológia jelenlegi állásához és például a YouTube videomegosztó csatornán reklámozott, futurisztikus megoldásokhoz képest milyen keveset tud az a bionikus kar, amelyet ő használt, arra tette fel az életét, hogy jobbá tegye az eszközt – ezzel segítve magát és másokat.
Lévay Györgyöt az egyesült államokbeli Baltimore-ban értük utol, és arról beszélgettünk, hogy a hálózatba kapcsolt eszközök és a mesterséges intelligencia hogyan tehetik jobbá az emberek életét.
El tudnád mondani, hogyan kerültél az Egyesült Államokba?
Másfél év lábadozás után elvégeztem az alapképzést a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, annak Információ Technológia Karán, majd 2014-ben elnyertem a Fulbright ösztöndíjat. Egy évvel később ennek segítségével már az amerikai Johns Hopkins Egyetemen tanultam bionikus mérnöki szakon. Tavaly fejeztem be a mesterképzést, jelenleg az Infinite Biomedical Technologies nevű cég fejlesztéseit segítem kutatási menedzserként.
Mivel foglalkozol pontosan?
A cég jelenlegi fő profilja felkarprotézisek irányítási rendszereinek a fejlesztése. A csapat egy mesterséges intelligencián alapuló irányítási rendszeren dolgozik, és a cél, hogy a bionikus karok használata teljesen személyre szabottá és zökkenőmentessé váljon. Ennek segítségével a felhasználók sokkal inkább saját magukhoz tudják igazítani a protézis képességeit ahhoz hasonlóan, ahogy egy telefon tulajdonságait beállítanánk annak érdekében, hogy minket szolgáljon a lehető legjobban.
Hogy működik jelenleg egy bionikus protézis és hová szeretnétek a fejlesztéssel eljutni a jövőben?
A jelenlegi protézisekkel az a probléma, hogy természetellenes izomcsoportokat használnak a felhasználótól jövő információ lefordításakor. A cél az, hogy amikor arra gondol valaki, hogy ökölbe szorítaná a bionikus kezet, ezt az algoritmus minden egyes alkalommal felismerje, és utána anélkül képes legyen végrehajtani, hogy ehhez a szükségestől különböző izmokat mozgasson meg. Ennek az elképzelésnek egy része már megvalósult, most tulajdonképpen azon dolgozunk, hogy ez az algoritmus minden körülmények között működjön. A kihívás az, hogy az algoritmust időnként újra kell tanítani, és így újra és újra időt kell befektetni abba, hogy használható legyen a rendszer.
Arra törekszünk, hogy ezt a befektetett időt a lehető legkisebbre tömörítsük és a rendszer működését a lehető leghatékonyabbá tegyük. Az alaprendszer már létezik, most azt kell megoldanunk, hogy egy robusztus irányítást állítsunk elő. Ehhez pedig arra van szükség, hogy embereket vonjunk be a folyamatba, hogy a rendszer folyamatosan képes legyen tanulni– és idővel egyre jobb és jobb legyen. Mivel minden amputáció egyéni és minden ember egyedi, így elengedhetetlen, hogy egyéni megoldások szülessenek és az algoritmus képes legyen az adaptációra.
Mit hozhat a jövő a robotikában vagy a mesterséges intelligencia-kutatás terén?
Sajnos egyelőre még mindig ott tartunk, hogy valaki többet tud csinálni egy protézis nélkül, mint protézissel. Viszont a jövőben remélhetőleg egyre szofisztikáltabb mesterséges intelligencia-alapú algoritmusokat hozunk létre és minél jobban fejlődik a technológia, annál jobban szimulálhatóvá válnak a hiányzó testrészek. Jelenleg még évtizedekre vagyunk attól, hogy a kéz működését egy bionikus karprotézis teljesen utánozni tudja. A mesterséges intelligencia segíthet abban, hogy automatizálja a reflexszerű mozgásokat, tekintettel lehet a környezeti változásokra, javíthatja az irányítási rendszert. Ezek közül jó néhány módszerrel kísérleteznek már a kutatók, de még távol vagyunk a valós eredményektől.
Hogyan támogathatják az összekapcsolt eszközök a mozgásukban, látásukban vagy hallásukban problémákkal élőket?
Én elsősorban a különféle protézisek világában mozgok otthonosan, viszont nagyon előremutatónak tartom a vakok és gyengénlátók számára tervezett okosmegoldásokat, amelyek mesterséges intelligencia segítségével segítenek számukra eligazodni a világban. Például az izraeli Orcam nevű cég egy olyan, szemüvegre illesztett platformot hozott létre, amelynek algoritmusa felismeri a táblákra, újságok oldalaira, levelekre írt szövegeket és ezt felolvassa a viselőjének. Több hasonló cég kísérletezik már ilyen megoldással, és nem csupán a vakoknak segítenek, hanem a különféle beszédfogyatékkal élőknek is például úgy, hogy felolvassák az általuk tableteken vagy képernyőkön lejegyzett mondatokat.
Mennyi időbe telhet, amíg ezek az elképesztő innovációk mindennapjaink részévé válnak?
Gyakran látok én is videomegosztó oldalakon hihetetlen technológiákról szóló videófelvételeket, például hogy valaki az agyával irányít valamit. Ezeket a videókat azonban óvatosan kell kezelni, hiszen az már nem fér bele egy kétperces videóba, hogy megmutassák azt a három hétig tartó munkát, amíg a tesztalanyt eljuttatták oda, hogy valóban képes legyen pusztán a gondolataival valaminek az irányítására. Nagyon sok időbe és rengeteg munkába telik még, amíg valóban mindenki számára kézzel foghatóvá válnak ezek a fejlesztések, amelyek jelenleg többnyire csak a legfejlettebb országok laboratóriumaiban találhatóak meg.
Ez nem azt jelenti, hogy el kellene vetni ezeket a technológiákat, sőt. Inkább csak fontos kontextusba helyezni, mit lehet elérni, mennyi munkával.
