Ha már unjuk a konfetti-trombita-kombót, és tényleg valami igazán előremutató újdonsággal szeretnénk átlépni 2022-be, mutatunk pár szilveszteri okosötletet. Habár a repülő autók, a Marsra szállás vagy a gondolatolvasás még a jövő zenéje, az összekapcsolt eszközökkel olyan hétköznapibb élményekre már lehetőségünk van, mint például arra, hogy robotpincérrel, okosborhűtővel vagy okostelefonról irányítható, tökéletes koktélbárpulttal kápráztassuk el a szilveszteri házibuli résztvevőit.
Az óév búcsúzik, az intelligens eszközök maradnak
Habár a 2020-as évhez képest globálisan szemlélve határozottan felfelé ívelő korszakot hozott az idei év, azért még a folyamatosan bővülő IoT-eszközök piacán is nagyon éreztette hatását a világjárvány – főleg az átmenetileg csökkenő kereslet és a globális chiphiány miatt. Ennek ellenére a piackutatók úgy vélik, hogy az összekapcsolható IoT-eszközök száma 2021-ben további 9 százalékkal nő, és ha a trendek a jelenlegi mederben maradnak, számuk több mint 27 milliárdra emelkedhet.
Nem csupán a mennyiség, hanem a minőség is folyamatosan javul: a korai okoseszközökhöz képest mára sokkal többet tudnak a különféle konyhai rendszerek vagy éppen az okos fűtő és világító berendezések. A technológia megszakítás nélküli okosodását pedig mi mással ünnepelhetnénk meg a 2021-2022-es év fordulóján, mint intelligens eszközökkel?
Csak okosan az itallal!
Az újdonságok kedvelői körében az okoskarácsonyfák, intelligens izzók, energiatakarékos és távolból irányítható hangrendszerek már a mindennapok részeit képezik, ezért úgy döntöttünk, összegyűjtünk néhány különleges, leginkább alkalomhoz illő IoT-kütyüt és ötletet.
Ahogy azt mondanunk sem kell, a szilveszter természetes kísérője legalább egy pohár pezsgő, amelynek segítségével – valamint a háttérben a képernyőn bekapcsolva hagyott újévi beszéddel – az ember minden évben átkoccintja magát az újesztendőbe. Ha házigazdaként a pezsgő mellett esetleg bort vagy koktélokat is felszolgálnánk a fergeteges évbúcsúztató összejövetelünkön, többféle okoseszköz is a segítségünkre siethet.
Ha esetleg a vendégek a nagy sietségben elfelejtették volna behűteni az ajándékba hozottgyöngyözőbort, a tavalyi év legnagyobb technológiai rendezvényén, a Consumer Electronics Show (CES) 2020 kiállításon bemutatott, asztalra helyezhető eszközzel kevesebb mint két perc alatt megtehetik azt. Habár a Matrix Industries nevű startup találmánya a borokkal lassabban birkózik meg, 5 perc alatt azokat is kellemesen hűvösre hűti.
Már a bárpult is intelligens
Ha valaki ennél többre vágyik, viszont nincs már ideje, hogy a szilveszteri buliig kitanulja a koktélkeverés művészetét, egy okostelefonos alkalmazással irányítható, intelligens bárpult kisegítheti a szorult helyzetből.
A mérleghez hasonló eszköz és a hozzá tartozó alkalmazás segítségével a legtrükkösebb koktélok is kikeverhetők. A felhasználó csak beírja a programba, hogy Mai Tai vagy White Russian koktélt szeretne és azt milyen arányban, majd követi az app utasításait. Az okosbárpult pedig jelzi, ha már megfelelő mennyiségű ital került a pohárba. Voilá, kész is az ellenállhatatlan Mojito.
Még ennél is tovább ment a kísérletezésben az amerikai Robolab, amelyik piacra dobta az első mesterséges intelligencia-alapú, autonóm kiszolgálással működő „robotbárt”. A Yanu jól kalibrált algoritmusának segítségével rendeléseket vesz fel, intézi a fizetést, miközben koktélokat kever és fel is szolgálja azokat. Habár nem valószínű, hogy egy budapesti szilveszteri buliban találkozhatunk vele idén, de talán jövőre már a Gozsdu-udvarba is befészkeli magát.
Azért, hogy az év legelső napját a macskajajon és az újévi fogadalmak első megszegésén kívül ne tetézze más, például a lakáskulcs vagy éppen a pénztárca elveszítése, azokat a különféle okoskütyüket is ajánljuk, amelyeket egyfajta nyomkövetőként a legkönnyebben elveszíthető tárgyakra aggatva és okostelefonnal összekötve biztosítják, hogy soha többet ne keljen lábuk. Ilyenek a Chipolo vagy a Tile Slim Item Finder.
Ha pedig mindent előkészítettünk, már csak egy pohár pezsgő és egy nagy mosoly hiányzik. Hello 2022!