Képzeljen el egy 170 kilométer hosszú várost, amely teljesen okos, megújuló és autómentes! Átköltözne?

Forrás: www.neom.com
Mi lenne, ha egy városból elvennénk az autókat? Ráadásul még az utaktól is megszabadulnánk! Mi lenne, ha a természet köré, és nem rá építenénk? Ha minden, amire szükségünk van, öt perc sétával elérhető lenne?
A kérdésekre a válasz: The Line, azaz A Vonal.
Egy 170 kilométer hosszúságú, egyenesen elterülő város, amely forradalmasítja mindazt, amit eddig a településekről gondoltunk. Ahol a legfőbb cél, hogy az a hely, ahol élnek, kiszolgálja polgárait azért, hogy az ott élők azzal foglalkozhassanak, ami igazán fontos.
XXI. századra tervezve
A Vonalat az az elképzelés ihlette, hogy a XXI. században a települések funkciója már teljesen más, mint az elmúlt évezredekben volt. Felismertük, hogy a nem lassuló urbanizáció miatt az emberiség már most kinőtte túlzsúfolt városait.
”Miért kellene meghalnia minden évben hétmillió embernek a levegőszennyezettség miatt? Miért veszítenék életüket egymillióan közúti balesetekben?
kérdezte Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg, a jövő városának megálmodója.
A Vonal helyszínei – forrás: www.neom.com
A Vonal egyelőre csak a tervezőasztalon létezik. Valahol Szaúd-Arábia, Egyiptom és Jordánia határainál épülne fel. A Vörös-tengertől indulva a sivatag belseje felé haladva, egy most még szinte teljesen érintetlen területen. A jövő városa része a 2017-ben meghirdetetett NEOM-nak, egy 26 500 négyzetkilométeren elterülő projektnek, amelyet ötletgazdái csak „a világ legnagyratörőbb vállalkozásaként” emlegetnek.

Forrás: www.neom.com
A legokosabb város
A kijelentés nem megalapozatlan. A Vonal, ha egyszer elkészül:
- 100 százalékban megújuló energiával működik, nap- és szélerőművekkel.
- Vizet sótalanítással nyernek, friss élelmet üvegházakban termelnek.
- A környezetet 95 százalékban megóvják.
- Autómentes: a szállítást, utazást és infrastruktúrát a föld alá költöztetik, hogy a felszín csak a gyalogosoké legyen.
- Minden 5 perc sétával elérhető, és hála a gyorsvasútnak, 20 percnél egyetlen út sem tart tovább.
- Az egész város okos, hiszen mesterséges intelligencia vezérli.
- Repülő drónok, autók, kiszolgáló robotok, mesterséges Hold és világító homok is szerepelnek a távlati célok között.
- A településen nagyjából egymillió ember élne, saját közigazgatási és jogrenddel.

Forrás: www.neom.com
Önt is várja!
Sci-finek hangzik? Egyelőre az is. Hogy az ötletet mégis komolyan kell venni, arra garancia, hogy a szaúdi trónörökös nevét adta a projekthez. A NEOM kijelölt helyszínén az építkezések már elkezdődtek. A Vonalnak pedig akár már jövő év elején nekivághatnak. Derűlátó előrejelzések szerint az első szakaszt 2025-ben adhatják át, bár a teljes beruházás elkészüléséhez évtizedek kellenek még. No meg rengeteg pénz!
Óvatos becslések is legalább 500 milliárd dollárra teszik a csodaváros költségeit.
Szaúd-Arábia ugyan olajkincsei miatt dúsgazdag, ám ehhez még nekik is mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk. Ezért külföldi befektetőket és persze lakókat is szívesen várnak. Ön lakna A Vonalban?