Skip to main content
 

Képzeljen el egy 170 kilométer hosszú várost, amely teljesen okos, megújuló és autómentes! Átköltözne?

A városi élet forradalma – A Vonal

Forrás: www.neom.com

Mi lenne, ha egy városból elvennénk az autókat? Ráadásul még az utaktól is megszabadulnánk! Mi lenne, ha a természet köré, és nem rá építenénk? Ha minden, amire szükségünk van, öt perc sétával elérhető lenne?

A kérdésekre a válasz: The Line, azaz A Vonal.

Egy 170 kilométer hosszúságú, egyenesen elterülő város, amely forradalmasítja mindazt, amit eddig a településekről gondoltunk. Ahol a legfőbb cél, hogy az a hely, ahol élnek, kiszolgálja polgárait azért, hogy az ott élők azzal foglalkozhassanak, ami igazán fontos.

XXI. századra tervezve

A Vonalat az az elképzelés ihlette, hogy a XXI. században a települések funkciója már teljesen más, mint az elmúlt évezredekben volt. Felismertük, hogy a nem lassuló urbanizáció miatt az emberiség már most kinőtte túlzsúfolt városait.

Miért kellene meghalnia minden évben hétmillió embernek a levegőszennyezettség miatt? Miért veszítenék életüket egymillióan közúti balesetekben?

kérdezte Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg, a jövő városának megálmodója.

A Vonal helyszínei – forrás: www.neom.com

A Vonal egyelőre csak a tervezőasztalon létezik. Valahol Szaúd-Arábia, Egyiptom és Jordánia határainál épülne fel. A Vörös-tengertől indulva a sivatag belseje felé haladva, egy most még szinte teljesen érintetlen területen. A jövő városa része a 2017-ben meghirdetetett NEOM-nak, egy 26 500 négyzetkilométeren elterülő projektnek, amelyet ötletgazdái csak „a világ legnagyratörőbb vállalkozásaként” emlegetnek.

XXI. századra tervezve

Forrás: www.neom.com

A legokosabb város

A kijelentés nem megalapozatlan. A Vonal, ha egyszer elkészül:

  • 100 százalékban megújuló energiával működik, nap- és szélerőművekkel.
  • Vizet sótalanítással nyernek, friss élelmet üvegházakban termelnek.
  • A környezetet 95 százalékban megóvják.
  • Autómentes: a szállítást, utazást és infrastruktúrát a föld alá költöztetik, hogy a felszín csak a gyalogosoké legyen.
  • Minden 5 perc sétával elérhető, és hála a gyorsvasútnak, 20 percnél egyetlen út sem tart tovább.
  • Az egész város okos, hiszen mesterséges intelligencia vezérli.
  • Repülő drónok, autók, kiszolgáló robotok, mesterséges Hold és világító homok is szerepelnek a távlati célok között.
  • A településen nagyjából egymillió ember élne, saját közigazgatási és jogrenddel.
A legokosabb város

Forrás: www.neom.com

Önt is várja!

Sci-finek hangzik? Egyelőre az is. Hogy az ötletet mégis komolyan kell venni, arra garancia, hogy a szaúdi trónörökös nevét adta a projekthez. A NEOM kijelölt helyszínén az építkezések már elkezdődtek. A Vonalnak pedig akár már jövő év elején nekivághatnak. Derűlátó előrejelzések szerint az első szakaszt 2025-ben adhatják át, bár a teljes beruházás elkészüléséhez évtizedek kellenek még. No meg rengeteg pénz!

Óvatos becslések is legalább 500 milliárd dollárra teszik a csodaváros költségeit.

Szaúd-Arábia ugyan olajkincsei miatt dúsgazdag, ám ehhez még nekik is mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk. Ezért külföldi befektetőket és persze lakókat is szívesen várnak. Ön lakna A Vonalban?

Ön lakna A Vonalban?

Iratkozz fel hírlevelünkre!