Skip to main content
 
Életmód

Ilyenek a legokosabb sztárotthonok!

2019.01.09 No Comments 6 perc olvasási idő

Kanye West rapper hangstúdiót építtetett házába, Dwayne Wade kosárlabdázó villája egy mesterséges tó közepén áll, Michael Jackson egykori énekes birtokán, Neverlanden (Sohaország) pedig állatkert és vidámpark is helyet kapott. Hiába, a milliárdosoknál gyakran nem a pénztárca szab határt az otthonaik kialakításában, hanem inkább a képzelet. Ma már azonban nem (csak) a külcsín a fontos, hanem a belső is, a házak nem pusztán szépek, de okosak is lehetnek. Vajon milyen okos egy ház akkor, ha nem számít a pénz?

Nos, a folyamatosan lesifotósoktól üldözött hírességek általában kényesen ügyelnek arra, hogy legalább privát szférájuk háborítatlan legyen. Azért szerencsére vannak kivételek. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója például saját videóban kalauzolta végig otthonán az érdeklődőket. Az alig 34 esztendős amerikai üzletember a Forbes becslései alapján jelenleg 71 milliárd dollárjával a világ ötödik leggazdagabb embere, ám a Szilícium-völgyben található (egyik) háza „szerény” 7 millió dollárba került, és koránt sem csillogó luxusával, mint eszével tűnik ki. Zuckerberg ugyanis saját rendszert fejlesztett hozzá. Jared – a nevet a Vasember című képregény mesterséges intelligenciájától kölcsönözte – Morgan Freeman színész hangján szólal meg és intézi „gazdája” ügyes bajos dolgait. Ébresztés után emlékeztet a napi teendőkre, szól, ha elkészült a reggeli, segít felöltözni, igaz, a Zuckerberg védjegyévé vált szürke póló miatt sok válogatásra nincs szükség. Közben figyel a gyerekre, felismeri az érkező vendégeket és értesítést küld, persze beállítja a hőmérsékletet, kezeli a lámpákat, sőt még zenét vagy filmet is választ.

Itt a videó, ahol mindezt bemutatja:

After a year of coding, here's Jarvis.

Közzétette: Mark Zuckerberg – 2016. december 20., kedd

Bill Gates 90 milliárd dolláros vagyonával jelenleg a világ második leggazdagabb embere, és a The Road Ahead című könyvében már bepillantást engedett a Washington-tó partján fekvő otthonába. Házának az Aranypolgár című filmre utalva stílusosan a Xanadu 2.0 nevet adta. Az épület hét évig épült, 63 millió dollárból, de értékét ma már ennél jóval többre, 150 millió dollárnál is drágábbra becsülik. Hogy mégis mi ér ennyit egy házon? A hihetetlen méreteken és luxuson kívül a Microsoft egykori vezére nem spórolta ki belőle az okos eszközöket sem. A villában minden szobában (csak hálóból hét van benne) érintőképernyős monitorral lehet szabályozni a világítást, a hőmérsékletet, a zenét. Mi több, minden lakó és vendég viselhet egy eszközt, amely kapcsolatban van a ház rendszerével, így bárhova megy, a ház alkalmazkodik az általa kedvelt beállításokhoz. És ez nem csupán a fényviszonyokat, vagy a hőmérsékletet jelenti, de még akár a falra kivetített festményeket vagy fényképeket is cserélni lehet. Könnyű dolga van a kertésznek is, a növényeket ugyanis szintén számítógép figyeli, ami automatikusan beindítja a locsolást, ha szükségesnek ítéli. Gates könyve 1995-ben jelent meg, és ha már akkor ennyi mindent tudott a háza, ki tudja, vajon bő húsz évvel később már mi mindenre lehet képes?

A világ egyik legvagyonosabb nője, az egykori televíziós műsorvezető, producer Oprah Winfrey sem mindennapi üdülőt építtetett magának. A coloradói síparadicsomban felhúzott 14 millió dolláros villájában van jakuzzi, magánszínház, borospince, de ami még érdekesebb, hogy a kiszivárgott információk szerint az egész ház tele van kütyükkel. Síparadicsomnál valóban praktikus megoldásként például feltalálták a tökéletes elakadásgátlót: a fűthető kocsi beállót. De nem csak a hókotrást, a locsolást is megspórolják, a kert öntözésére ugyanis Oprah távollétében ugyancsak az okos rendszerek ügyelnek.

Állítólag a leginkább a Modern Család című sorozatból ismert színésznő, Sofia Vergara is imádja Beverly Hills-i okos otthonát. Az utóbbi időben, mozifilmekben is egyre népszerűbb kolumbiai származású szépség elmondása szerint kábelmentes házat szeretett volna magának, ahol biztonságára a legmodernebb technológia ügyel. Közben a szobái is tele vannak óriási kivetítőkkel, amiket nem csak szórakozásra használ, de családjával is ezeken keresztül beszél az interneten. A színésznő azt is elmondta, nagy rajongója a hangvezérlésnek, bár sajnos kolumbiai akcentusával néha meggyűlik a program baja.

És hogy mi a helyzet a „valódi” Vasemberrel, a nagyravágyó milliárdossal, Elon Muskkal? Ő nem veri nagy dobra, milyen technológiákat használ, egy interjúban azonban elárulta, szerinte hogyan kellene kinéznie a tökéletes otthonnak.

Furcsa módon Musk vagyona hiába éri el a 20 milliárd dollárt, az üzletember mégis a spórolást látja az okos otthonok legfontosabb feladatának.

Szerinte ezért az okos házaknak egyrészt napelemekkel önellátóknak kellene lenniük, másrészt a légkondicionálóknak lehetne költséghatékonyabban működni. Ha például a rendszer össze lenne kötve a telefonnal, autóval, akkor a ház pontosan kiszámíthatná, lakosai mikor érnek haza, valószínűleg mely szobákat fogják használni, és ehhez alkalmazkodva fűthetnék fel a házat. Miután Musk a Teslával megpróbálta meghódítani az utakat, a SpaceX-szel az űrt, sőt a Marsot, legújabban a tömegközeledést forradalmasítaná, ki tudja, lehet, hogy következőleg az otthonokat próbálja kiokosítani?

Iratkozz fel hírlevelünkre!