Skip to main content
 

A felszaladt kilókon kívül a karácsony másik negatív mellékhatása, hogy ilyenkor világszerte megnő a károsanyag-kibocsátásunk. Nem is annyira a sok megvásárolt ajándék, mint inkább a sok utazás, a megugró energiahasználat, továbbá a temérdek elfogyasztott vagy kidobott étel miatt.

Ó szép fenyő, ó okosfenyő!

Mesterséges fenyvesek

Karácsonyfáknak szánt fenyők kitermelése évente

50–60

Európa

33–36

Egyesült Államok

Hatással van a környezetre az is, hogy évente világszerte több mint 100 millió fenyőt vágnak ki azért, hogy karácsonyfaként díszítsék otthonainkat. Valójában ez azonban még a kisebbik rossz.

A karácsonyfákért nem természetes erdőket irtanak ki, hanem kifejezetten erre a célra nevelik őket, így aztán minden kivágott fa helyére újat ültetnek.

Ezek a fenyvesek életük során ugyanúgy szén-dioxidot kötnek meg, élőhelyéül szolgálnak az állatoknak, ráadásul még munkát is adnak az embereknek.

Mesterséges fenyvesek

A kérdés inkább az, mi lesz a fákkal az ünnep után? Ha szeméttárolóban vagy tűzben végzik, az igazán nem a legjobb környezetbarát megoldás. Viszont, ha komposztálóba kerülnek, felhasználjuk saját fűtésünkhöz vagy szelektíven összegyűjtik és hőerőműveket táplálnak, akkor szinte karbonsemlegesnek mondhatók.

Élő vagy mű?

De vannak más zöldmegoldások is arra, hogy ne kelljen hiányolnunk az ünnepi hangulatot. Az egyik alternatíva az élő fenyő, amely karácsony után cserépben, vagy ha nagyobbra nőtt, akár a kertünkben pompázhat.

Élő vagy mű? Élő vagy mű?
A másik lehetőség, ha műfenyőt vásárolunk. Erről élénk vita dúl, hogy a műanyag és fém elemeket tartalmazó karácsonyfa mennyire környezetbarát. Számítások azt igazolják, hogy igazából minden attól függ, mennyi ideig használjuk. Ha 5–10 évig kihúzza, akkor már valószínűleg jobban járunk, mint ha minden évben új fenyőfát szereznénk be.

Tegyük a szívünkre a kezünket! Környezetvédelmi megfontolásokon túl a műfenyő elévülhetetlen érdeme, hogy idegrendszerünket is megkíméljük attól, hogy az állvány méretére faragjuk a törzset, és a levélsöprést is megspóroljuk.

Élő vagy mű?

És lőn világosság!

Akinek pedig a díszítéssel is meggyűlik a baja, annak találták ki az okos karácsonyfákat. Hogy pontosak legyünk, nem is teljesen a műfenyő az okos, hanem a világítása. Például a Twinkly a Google, továbbá az Amazon okos asszisztenséhez, Alexához csatlakoztatható, így a fényfüzéreket akár hangunkkal is fel- vagy lekapcsolhatjuk. És persze időzíthetjük és akár időszakokat is beállíthatunk, hogy az üres lakás ne ússzon fényárban.

Ami pedig a legjobb, hogy testre szabhatjuk, milyen színekben káprázzon.

Egy telefonos alkalmazás segítségével egyszerűen szabályozhatjuk a színskálát, a csúcsától az állványáig. Ráadásul egy gombnyomással különféle effekteket is varázsolhatunk, ezzel villogó, szikrázó, pulzáló fényekbe öltöztetve a szobát.

„Mr. Christmas” néven hasonló távirányítású okos fenyőfát dobott piacra két éve az Amazon is. Az amerikai cég karácsonykor előrukkolt már más őrült okosmegoldásokkal is, mint amilyen az Alexához csatlakoztatható fenekét rázó Mikulás és játékmackó, vagy az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendő Big Mouth Billy Bass, az éneklő hal fali dísz.

Ön mivel tenné még káprázatosabbá a karácsonyt?
És lőn világosság!

Iratkozz fel hírlevelünkre!