Skip to main content
 
Mobilitás

Hálózatba kapcsolt motorok

2018.02.28 No Comments 20 perc olvasási idő

Már csak pár hetet kell kibírni, és újra kisüt a nap, újra felmelegszik az idő – vagyis végre és elő lehet venni a most még téli álmukat alvó motorokat. Aki azon gondolkozik, hogy új beszerezéssel kezdené a szezont – vagy csak álmodozna a sötét és hideg estéken –, az igazán érdekes különlegességeket találhat a Bosch motorosoknak szánt tavaszi kollekciójában.

A világ első motorostámogató rendszere négy ultrahang-érzékelő segítségével figyeli a jármű körüli ötméteres területet.

A Bosch Magyarország Blogon már részletesen kiveséztük, mitől különlegesek a Bosch motorkerékpárok számára kínált blokkolásgátlói, és most is a biztonság fő témája mentén haladunk tovább a jövő felé. Azonban a 2017-es tavaszi kollekció ismertetésekor nem mehetünk el az olyan egyértelmű jövőtémák mellett, mint a villamosítás vagy éppen az infotainment és az összeköttetés. Hiszen az autóvásárlókhoz hasonlóan a motorosok elvárásai is változnak, a mindennapi életünk változásai a járműveinkkel szemben is nagyobb igényeket támasztanak. Ám a számos kényelmi és biztonsági funkcióra vágyva nem szabad elfelejtenünk, hogy a motorkerékpárok esetében különösen fontos a komponensek kis tömege, hiszen a járművek saját tömege jellemzően 100–250 kilogramm.

Amint azt már tudjuk, a Bosch számtalan alkatrészt kínál a motorkerékpárok számára is, ezek esetében pedig messzemenően figyelembe veszi a tömegminimum elvét (lásd: a tizedére csökkentett tömegű ABS). Nagyon jó példa erre a Bosch által kínált lítiumion akkumulátor, amelyeknek a tömege a hagyományos energiatárolóknak csupán harmada. Természetesen az sem utolsó szempont, hogy akár négyszeres élettartamot biztosítanak, valamint akár tízszer nagyobb az ellenálló képességük a mélykisüléssel szemben. A teljes mértékben gondozásmentes és szivárgásbiztos egységek ráadásul megbízhatóan működnek még szélsőséges időjárási körülmények estén is – vagyis az üzembiztosságot is jelentősen fokozzák. Így társít a Bosch az „életre tervezve” filozófia jegyében a követelményekhez további járulékos előnyöket is.

Így okos marad a telefon

Egyértelmű, hogy az infotainment és az összeköttetés a motorkerékpárok esetében is központi témává és igénnyé lép elő a következő években. Most már egyértelműen megkerülhetetlenné vált a kérdés, hiszen az okostelefon a mindennapi élet szerves és alapvető része. Azonban éppen emiatt az autóvezetők esetében egy komoly figyelemelterelő tényezővé lépett elő – e tekintetben a motorok hatalmas előnnyel rendelkeznek, hiszen a sisak, a kesztyű és a mindkét kezet igénylő kezelőszervek miatt a motoros nem tud telefonjával babrálni menet közben. Ám nálunk erre is akad biztonságos és hasznos megoldás! A telefon és a motorkerékpár közötti összeköttetést a Bosch saját mySPIN nevű technológiája biztosítja. Ez a végfelhasználó, a járműgyártók és fejlesztők számára egyaránt jó választás, hiszen egyik legnagyobb előnye, hogy az okostelefon operációs rendszerétől független megoldás. Hamarosan mindhárom nagy rendszerrel együttműködik majd, ilyet a piacon elérhető három hasonló technológia egyike sem tud! A gyártó számára nagy plusz, hogy készíthet a mySPIN-rendszerhez a saját arculatához igazodó felületet, illetve megszabhatja, milyen alkalmazások jelenhetnek meg a képernyőn. Emellett azt is láthatja, hogy mit használnak sokan, ez segít továbbfejleszteni a kínálatot. A programozókat a Bosch fejlesztői eszköztárral és kódíró eseményekkel, versenyekkel segíti, emellett regionális alkalmazásközpontokkal biztosítja, hogy a helyi szokásokhoz illő alkalmazások kerüljenek fel a palettára. A felhasználó számára pedig azért előnyös, mert a mySPIN lecsupaszítja az alkalmazásokat, hogy csak a legfontosabb információkat jelenítse meg – így nem vonja el a figyelmet a felesleges sallang. Az alkalmazások képesek továbbra is kommunikálni egymással, hozzáférnek más adatokhoz, így például a telefonkönyv alapján kezdeményezhetünk navigálást a névjegyben szereplő címre. Két fejlesztővel egyébként közvetlenül is együttműködik a Bosch: a Rever egy nyomkövető és közösségi alkalmazás motorosok számára, míg a Genius Maps motorozáshoz optimalizált navigációs rendszer, offline útvonaltervezéssel és üzenetküldő funkciókkal.

A Bosch új digitális műszeregysége az osztrákok számos motorján elérhető már most, ráadásul nemcsak a KTM 1290 Super Adventure hatalmas túraenduro különböző változatain, hanem akár már a „csupasz”, csöppnyi városi vagány KTM Duke 125 típuson is

Ám ahhoz, hogy mindezek az információk meg is jelenjenek, szükséges egy szép digitális kijelző, amely egyelőre még csak nagyon kevés típuson szerepel. A Bosch természetesen erre is kínál megoldást: az Integrated Connectivity Cluster (ICC) a hagyományos műszeregység által nyújtott funkciók mellett ugyanis a csatlakoztatott okostelefon számára is képernyőként szolgál. Ráadásul a digitális műszeregység egy moduláris rendszer, amely több képernyőmérettel és felbontással elérhető, így kínál megfelelő változatot a különböző típusokhoz és árkategóriákhoz. Jól leolvasható bármilyen fényviszony esetén, és ellenáll az időjárás viszontagságainak is. Nagy feliratai és ábrái gyorsítják meg az információk leolvasását, a szituációfüggő megjelenítés jóvoltából pedig a tempó növekedésével már csak a sebességmérő és az esetleges figyelmezető jelzések maradnak aktívak – ezzel is segít koncentrálni a motorosnak.

Összeköttetés

A személyautókban főként kényelmi funkciókat biztosít, míg a haszonjárművek esetében a hatékonyság fokozásának eszköze, mi az? Igen, az összeköttetés, amint azt a belcím előre elárulta. A Bosch 2014-ben mutatta be a kifejezetten motorkerékpárokhoz fejlesztett Connectivity Control Unit (CCU) összeköttetési vezérlőegységet. Ahogy a blokkolásgátlóból is kínál a Bosch olcsóbb kivitelt, úgy ennek is létezik egy fejlődő országokba szánt változata: a például segélyhívásra használható gazdaságos összeköttetési egység (lean connectivity unit, LCU) a felhasználó okostelefonját használja a kommunikációhoz.

A teljes funkcionalitást nyújtó CCU számtalan szolgáltatás alapja lehet: Automatikus segélyhívás baleset esetén a pozícióadatok és a járműtípus továbbításával, ezenkívül hangkapcsolat a segélyhívó központtal. Műszaki segélyhívás a helyszín és hibakódok továbbításával. Igényfüggő karbantartás a jármű alkatrészeinek valós állapota alapján. A távelérés segítségével akár a kanapéról is beállíthatók az üzemmódok vagy személyre szabhatók az ABS programjai. Okostelefon-alkalmazással lekérdezhető az üzemanyagszint, a gumiabroncsok nyomása vagy éppen a következő karbantartás időpontja. Túrastatisztikák (utazási idő, magassági profilok, kanyarok) közösségi nyomkövető alkalmazásokhoz. Telefonos tudakozó, amellyel szállodai szobát foglalhat a motoros vagy a tartózkodási hely alapján lekérdezhetők a legközelebbi látnivalók – a címet a központ a CCU segítségével közvetlenül elküldheti a navigációs rendszernek.

Az automatikus segélyhívó funkció baleset esetén automatikusan továbbítja a jármű pozícióadatait. Ezt vagy önállóan végzi el egy erre szolgáló egység vagy a motoros okostelefonját használja ehhez

Ezenkívül már most előkészítették a jármű–jármű kommunikációra, ami tovább fokozza a biztonságot: A jövőben a motor mindig sugározza majd a pozícióját, a haladási irányát, a sebességét és a gyorsulását. A járművek képesek lesznek ezt feldolgozni, tudomást venni a többi közlekedőről, így kritikus helyzetekben, például kereszteződésekben, beláthatatlan kanyarokban vagy előzésnél előre felkészülhetnek más járművek jelenlétére, érkezésére.

A gazdaságos összeköttetési egység Bluetooth segítségével kapcsolódik a felhasználó okostelefonjához, az alkalmazással akár ideiglenesen a használati jogosultságot is átadhatjuk például egy barátnak

Villamosítási forradalom

A kényelem és a biztonság mellett nagy erőkkel dolgozik a Bosch a fenntartható jövő megoldásain is, ennek egyik irányvonala a villanyrobogók hajtáslánca. Csak Kínában kínálja egyelőre a rendszert a Bosch, a villanyrobogók legnagyobb piaca ugyanis kiváló tesztterep – a népköztársaságban 120 millió elektromos robogó szalad már ma az utakon. Az 1,8 kilowatt, (azaz 2,5 lóerő) teljesítményű elektromos kerékagymotort elektronikus szabályzóegység felügyeli, a rendszer a villanymotor bőséges nyomatékának köszönhetően dinamikus gyorsulást eredményez. Az összeköttetés mellett ezt is kihasználja a COUP (jelentése: puccs) berlini villanyrobogó-megosztó. Több szempontból is különleges ez, egyrészt ez a Bosch első végfelhasználóknak szóló, saját üzemeltetésű mobilitási kezdeményezése. Másrészről ez is egy a vállalat sok új startup vállalata közül, amelyek alapjaiban támadják a fennálló rendet. Ennek megfelelően egy tanácsadó céggel együtt dolgozták ki a „minimálisan életképes termék” módszer alapján az üzleti tervet, és a korai adaptáló ügyfelekkel közösen tesztelik és fejlesztik tovább a szolgáltatást – például azt, hogy melyik városrészekbe érdemes tovább terjeszkedni. Jelenleg ugyanis 200 hálózatba kapcsolt villanyrobogóval indították útjára a szolgáltatást a német főváros központjában, most 800 ezer fő él a szolgáltatási területen és továbbiak dolgoznak vagy szórakoznak e területen. A COUP flottájának különlegessége a tajvani Gogoro márka okosrobogója, amelyet kifejezetten a villanymotoros robogók szempontjai alapján terveztek. Már gyárilag felkészítették az intelligens összeköttetési megoldásokra, ennek köszönhetően személyre szabható és egyszerűen karbantartható. Nagy akkumulátorai pár mozdulattal kicserélhetők feltöltött egységekre, amelyek száz kilométer hatótávolságot biztosítanak. Az ülés alatt elfér a sisak is, és a gépeket 45 kilométer/órára korlátozták, így személyautóra (B kategória) vagy segédmotoros kerékpárra (AM) érvényes jogosítvánnyal is vezethetők 21 éves kor fölött.

A felhasználók a COUP alkalmazással megkereshetik a legközelebbi járművet, lefoglalhatják és természetesen megtekinthetik a korábbi utazásaikat is. Az okostelefon Bluetooth segítségével kapcsolódik a robogóhoz, az biztosítja az indítási jogosultságot és az ülés alatti csomagtartó nyitása is ezzel történik

Ugye, hogy számos érdekességet kínál a Bosch tavaszi kollekciója? Az összeköttetés számtalan vonzó szolgáltatás alapjául szolgál majd a jövőben, a digitális műszeregység pedig rendkívüli mértékben fokozza a biztonságot már most – úgy, hogy közben rengeteg információhoz juthat a motoros. Már most tessék a naptárba beírni, hogy ezt a műszerfalat élőben is meg kell nézni, ki kell próbálni a fekete-narancsságra gépeken! Valamint a forradalmi villanyrobogók miatt lehet, hogy egy berlini látogatáson is el kellene gondolkozni…

Iratkozz fel hírlevelünkre!