Skip to main content
 
Okoseszköz

Okosszemüveg segít máshogy látni a világot

2020.01.10 No Comments 6 perc olvasási idő

Egészen új koncepcióval lép be az okosszemüvegek piacára a Bosch. Az innovatív Light Drive rendszer a világ első egésznapos átlátszóságot kínáló megoldása. A mindössze 10 gramm tömegű megoldást, az idei CES szakami kiállításon mutatta be a Bosch, ahol azt is megtudhattuk, hogy az újgenerációs okosszemüveg akár közvetlen napsütésben is tökéletes láthatóságot garantál.

A Bosch Sensortec által fejlesztett Light Drive optikai rendszer egy MEMS-alapú (mikro-elektromechanikai) tükörből, optikai elemekből, érzékelőkből és egy fedélzeti feldolgozóegységből áll. Mások számára szinte láthatatlan, ez garantálja a társadalmi elfogadottságát, amely az eddigi nagy és feltűnő okosszemüvegek esetében nem volt meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Bosch rendszere akár egy most kereskedelmi forgalomban lévő szemüvegre is tökéletesen integrálható. Egyáltalán nincs kívülről látható képernyő, vagy beépített kamera, így valóban határtalan szabadságot kapnak a szemüvegkészítők. Hogy mekkora piacról is van szó, amikor az okosszemüvegekről beszélünk, azt jól mutatja az a kutatás, amely szerint jelenleg tíz emberből hat mindennap hord valamilyen korrekciós lencsét.

Sokan talán most legyintenek: miért is lenne ez jó egy hétköznapi ember számára? Egy fontos tényező egészen biztosan szinte mindenkit érint majd: a figyelemelterelő okostelefon-használat enyhítésére tökéletes megoldást jelent a Light Drive. Az ugyanis napjainkban már ösztönös cselekedet, hogy a telefont ellenőrizve a kijelzőt nézzük. Mivel az okosszemüveg kapcsolódik a felhasználó okostelefonjához, vagy órájához, így ehhez többé nem lesz szükség a készülékre. A digitális fáradtság mint fogalom mára szinte beépült a mindennapjainkba: megnehezíti, hogy munkánkra vagy akár az autóvezetésre koncentráljunk. Ezt az újkori népbetegséget is enyhíti a Bosch új rendszere, amely már 2021-ben elérhető lesz a szemüveggyártók, így a felhasználók számára is.

Szinte minden körülmények között jól jön az okosszemüveg

Szinte minden körülmények között jól jön az okosszemüveg

Persze most sokan egész biztosan a homlokukat ráncolják, mondván ez bizony ugyanúgy el tudja vonni a figyelmet az aktuális teendőről. A rendszer tervezésekor erre komoly figyelmet fordítottak a mérnökök, így az csak a legszükségesebb információkat jeleníti meg, minimalista formában. Ez azonban már tökéletesen elég ahhoz, hogy a navigációs program, a telefonhívások információi, vagy épp az értesítések könnyen és gyorsan átláthatók legyenek. Sőt, az olyan mindennapi segédletek, mint a jegyzetek és a teendők, vagy bevásárlólisták egészen könnyen kezelhetővé válnak.

Az autóvezetést sokkal biztonságoasabbá teheti, hiszen használatával nem lesz ok a mobil kijelzősét nézni vezetés közben

Ezek a programok eddig kizárólag olyan eszközök segítségével voltak hasznosak, amelyek rendelkeztek fizikai képernyővel. Most azonban ezeket az eszközöket összekapcsolhatjuk az okosszemüveggel. Ráadásul ezek a szemüvegek, nemcsak az információk megismerésére lesznek alkalmasok, hanem egyszerű intuitív vezérlő utasítások kiadására is. Például érintéssel irányíthatjuk a zenelejátszó szoftvert, vagy az applikációkon belül a különböző egyszerű műveleteket. Az ezekhez a funkciókhoz szükséges érzékelők mint-mind integrálhatók a szemüvegbe, így téve még okosabbá azt.

Hogyan működik?

A mikro-elektromechanikai rendszerre (MEMS) épülő fényszkenner letapogatja az okosszemüvegbe ágyazott holografikus optikai elemet (HOE), amely a fénysugarat az emberi retina felületére irányítja, így kialakítva a képet, amely mindig fókuszban van. A kivetített kép nagy felbontású, éles, világos és csak a viselő számára látszik. Az adaptív fényerőnek köszönhetően még közvetlen napsütésben is tökéletesen látható. Ráadásul a technológia kompatibilis az ívelt és korrekciós lencsékkel is, így a gyógyszemüveget hordók számára is használható.

A rendszer méretei mindössze 45-75 milliméter hosszúságot, 5-10 milliméter magasságot és 8 milliméter szélességet igényelnek a gyártóktól, így azok integrálásával is stílusos szemüvegeket készíthetnek majd.

Mindezek mellett van még egy nagy előnye a Light Drive megoldásnak. Mivel a Bosch Sensortec házon belül tervezte és gyártja, így a minősége garantált. Ráadásul a kulcsrakész felépítésnek köszönhetően könnyen és gyorsan az ügyfelek igényeihez alakítható. Jelenleg a Bosch leányvállalata az egyetlen teljes körű beszállító a piacon, legalábbis a retina technológia terén. A modulrendszerű felépítésnek köszönhetően könnyedén kiegészíthető okosszenzorral, légköri nyomásérzékelővel, vagy akár magnetométerrel is. A vezérlés kapcsán pedig a már említett intuitív, többszörös koppintás jelent hatalmas előnyt.

A mindennapi életet segíti, miközben az eddigi okosszemüvegekhez képest szinte észrevehetetlen

Gondoljunk csak bele, milyen sokat segített volna egy ilyen szemüveg a gimnáziumi érettségin, vagy az egyetemi vizsgákon. Komolyra fordítva a szót, az elmúlt évek leghasznosabb eszközének ígérkezik az újgenerációs okosszemüveg. Ráadásul úgy teszi könnyebbé és biztonságosabbá a mindennapjainkat, hogy közben nem vált ki ellenérzést közvetlen környezetünkből. Mi már nagyon várjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!