Skip to main content
 
Okoseszköz

Fűszerezzük fel az otthonunkat!

2019.09.17 No Comments 6 perc olvasási idő

„A friss fűszernövények új szintre emelik az ételt, frissességükkel életre keltik tálalás előtt, vagy isteni ízmélységeket adnak főzés közben” – vallja az ismert brit sztárszakács, Jamie Oliver. A konyha showmesterének ablakában mindig illatozik néhány fűszernövény, amelyek akár már önmagukban is fejedelmivé varázsolnak egy egyszerű ételt is. Egyre ismertebb, hogy a legtöbb fűszernövény nem csupán jó ízű, de egyben gyógyhatású is. Ráadásul ezek általában viszonylag igénytelen növények, mostoha körülmények között, kevés vízen, akár az ablakpárkányon is eléldegélnek, míg végül a fazékban landolnak. Mégis, hacsak nem a Buckingham palota az otthonunk, ahol 760 ablak felel a fényforrásért, meg kell válogatnunk, mit ültetünk. A három talán leggyakoribb otthon is nevelhető fűszernövény a rozmaring, az oregánó és a bazsalikom.

A Dél-Európából származó rozmaringot már az ókorban is használták, lényegében minden húsételhez kiváló. A középkorban a rozmaringszesz – alkoholban oldott rozmaring – elterjedt gyógyszer volt, például köszvény ellen. A néphagyomány szerint enyhíti a gyomorpanaszokat, az ízületi fájdalmakat, de teába főzve, vagy fürdővízbe szórva stresszoldó hatása is ismert. Finom illata miatt parfümökhöz, gyógyfürdőkhöz is keverik.

A szurokfű, vagy ma már ismertebb nevén oregánó szintén több ezer éves múltra visszatekintő fűszer, elterjedése főként az ókori görögöknek köszönhető. A mitológia szerint Afrodité azért küldte a földre a növényt, hogy boldogságot csempésszen az emberek életébe, innen eredhet neve is, az ógörög órosz (hegy) és gánosz (boldogság) szavak latinosított verziójából. Az oregánót főként az olasz konyhából, a paradicsomos mártások koronájaként ismerjük, de valójában az egész Mediterrániumban, sőt világszerte elterjedt. Pedig a régebbi korokban kevésbé fűszerként, mint inkább gyógyszerként volt ismert. Annak viszont használták szinte mindenre: mérgezés, köhögés, láz, hasmenés sárgaság ellen, sőt még bájitalként is. Fertőtlenítő, vírus – és gombaölő, görcsoldó hatása bizonyított.

A bazsalikomnak számos fajtája ismert, némelyik Afrikából, más Dél-Ázsiából származik, de egyiptomi sírkamrákban már ötezer éves koszorúját is találták. Bármelyikről is legyen szó, ezzel sem nagyon lehet melléfogni, akármihez adjuk. Gyakran teszik babos ételek mellé, de különféle mártásokhoz, húsokhoz, vagy akár üdítő italokhoz is jól passzol. Egy a titok: üde leveleit általában a főzés végén kell az ételhez adni. Gyógynövényként is a legkülönbözőbb nyavalyák orvosolhatók vele. Leginkább szél – és vizelethajtásra, de külső borogatásként még gyulladáscsökkentésre is bevetik, egyes vélemények szerint pedig még afrodiziákum is.

Majoránna, kakukkfű, menta, metélőhagyma, petrezselyem, zsálya, és hosszan lehetne még sorolni a fűszernövényeket, amelyeket akár magunk is nevelhetünk konyhakertünkben. Legyen azonban termesztésük bármilyen egyszerű is, azért ember legyen a talpán, aki eligazodik, melyik fűszer milyen körülményeket szeret. Ráadásul a balkonon vagy ablakpárkányon berendezett kertecske rendben tartása is sok gondot okozhat.

Ezeket a problémákat orvosolja a Bosch okos konyhakertje. Az eszköz beüzemeléséhez pedig nem kell egy Bálint gazdának lenni:

  1. Első lépésként fel kell tölteni a víztartályt, és hozzáadni a tápanyagokat.
  2. A három – vagy hat állásos nyílásokba kell „ültetni” a kiválasztott fűszernövények kapszuláit.
  3. Fel kell állítani a fényforrást, és áram alá kell helyezni a készüléket.

Mutatjuk is, hogy milyen egyszerű, a többi már a természet dolga

A Bosch SmartGrow eszköz használatához nincs szükség termőtalajra, kezünk tiszta maradhat, a vízhez adott tápanyagok tökéletesen fedezik a növények igényeit, mindig a fejlődéshez megfelelő mennyiségű vízzel locsolva a fejlődő palántát. Arra sem kell ügyelnünk, hogy kiskertünk napfényes helyre kerüljön, a fényforrás akár egy teljesen ablaktalan helyiségben is tökéletesen működik, persze a lámpák sem égnek egész nap, utánozzák a növények természetes ciklusát. Több mint 40 féle kapszula közül választhatunk a Bosch kínálatából, így variálhatjuk is, milyen növényeket ültetünk, de akár csak kedvencünket is termeszthetjük. Ez nem csak azért jó, mert saját termésünket fogyaszthatjuk, de a teljesen módosítatlan, természetes növények ráadásul a tesztek szerint 400 százalékkal több vitamint is tartalmaznak, mint a boltokban kapható, előre nevelt társaik.

Közben magunk is szemmel kísérhetjük, hogyan cseperednek növényeink, és fajtától függően általában 2-3 héten belül már „betakaríthatjuk” az első illatos leveleket.

Iratkozz fel hírlevelünkre!