Nem is gondolnád, de már évtizedekkel ezelőtt, korukat messze megelőzve több mérnök is fejlesztett vezető nélküli autókat. Az eredmények azonban egy időre mindig feledésbe merültek. A kilencvenes évek közepéig ugyanis az autógyártók talán még nem mertek, és érthető (anyagi) okokból nem tudtak piacra dobni olyan rendszereket, amelyek használatával a vezetőnek alig akad tennivalója a kormánykerék mögött.
Ma már szinte minden nagyobb gépjárműgyártó kínál olyan modelleket, amelyek jelentősen megnövelik a biztonságot és megkönnyítik a vezetők dolgát. Ha önvezetőnek még nem is nevezhetjük ezeket a járműveket – hiszen a kormány mögött valakinek ülnie kell és figyelnie a forgalmat, esetleg visszavenni az irányítást – azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy a technológiai újdonságoknak köszönhetően napról napra közelebb kerülünk a hálózatba kapcsolt önvezető autókhoz.
Mindezek fényében nehéz elhinni, hogy nem egy forradalmian új technológia térhódítását tapasztalhatjuk az elmúlt években, de mégis így van! A Bosch ugyanis lényegében már 1993-ban ott tartott kutatásaival ezen a téren, mint ahol a legtöbb konkurens jár mostanában. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, ismerjük meg az önvezető autó történelmének hajnalát.
Rádiójelekkel vezérelt jármű 1925-ben New York egyik utcáján
Elképzelni is nehéz, de már 1925-ben építettek egy olyan kísérleti autót, amelyet vezető nélkül tudtak irányítani, ráadásul mindezt utcai forgalomban. A megoldás mai szemmel egészen szokatlan volt, hiszen rádióhullámok segítségével, egy mögötte haladó autóból vezérelték a járművet New Yorkban, a Broadway és az Ötödik sugárút (Fifth Avenue) között. Az egész próbálkozás mögött a Houdina Radio Control állt, a cég a rádiózásban rejlő lehetőségeket akarta mindezzel demonstrálni, az autó számukra csak marketingeszköz volt. Épp ez volt az oka, hogy nem is fejlesztették tovább a kísérleti járművet. A mérnökök fantáziáját persze egyre jobban foglalkoztatta az a gondolat, hogy emberi beavatkozás nélkül is közlekedni képes járművet építsenek. Az önvezető autók gyakorlati megvalósítása felé tett lépésnek tekinthetők azok a vezetést megkönnyítő vagy biztonságosabbá tevő megoldások, mint amilyen például a sebességszabályzó automatika, vagy az elektronikus blokkolásgátló rendszer (ABS). Sokak számára meglepő lehet, hogy az Imperialokhoz már 1958-ben lehetett sebességszabályozót rendelni, 1971-től pedig ABS-szel felszerelt változatokat is árultak ebből a modellből – igaz ez még nem elektronikusan felügyelt, éppen ezért elég megbízhatatlan rendszer volt. Nem sokkal később, 1979-ben pedig a Holdraszállással (1969) kapcsolatos kutatásokat is felhasználva elkészült az első, teljesen önvezető autó! A rendszer, amelyet akkor kifejlesztettek, hasonlít a mai megoldásokhoz, a járműbe épített fedélzeti számítógép ugyanis videókamerákkal rögzítette a környezetét és ezeket az információkat dolgozta fel. A gyakorlati probléma az volt, hogy az akkori informatikai megoldások még a közelében sem jártak a maiaknak, így a számítógép mai értelemben csigalassúságú volt. Emiatt pedig az autó is az lett: percenként egy méteres sebességgel haladt csupán, ugyanis a számítógép csak tíz-tizenöt képet tudott ennyi idő alatt feldolgozni. Emiatt nem is csoda, hogy az 1979-ben elvégzett kísérlet során az autó arra volt képes, hogy öt óra alatt átszeljen egy székekkel telezsúfolt termet, igaz, ezt minden emberi beavatkozás nélkül, tökéletesen sikerült teljesítenie.
A Holdraszállásnál használt jármű végül nem lett önvezető, pedig komoly érvek szóltak mellette és el is készült egy prototípus
Szintén a hetvenes években a Bosch is kísérletezett vezető nélküli buszokkal tesztpályákon. Ez a rendszer már teljesen hálózatba kapcsoltnak tekinthető, igaz vezetékeken érkező egyszerű vezérlőjelek irányították. A maitól gyökeresen eltérő megoldás lényege az volt, hogy az úttest felületére és a buszokba is érzékelőket építettek, és ezek segítségével tartották pályán a járműveket. Ez a megoldás nem terjedt el, borzasztóan költséges lett volna ugyanis minden úttestre érzékelőket fektetni.
Úttestbe integrált jeladókkal vezérelt járművekkel a hetvenes években már kísérletezett a Bosch. Ezek a tesztek más kísérletekkel együtt zord körülmények között is zajlottak.
És ha már a hetvenes évekről van szó, a Bosch ekkor állt elő egy, az önvezető autókhoz is nélkülözhetetlen találmánnyal, az autós navigációval. Az ALI névre keresztelt rendszer fejlesztése az 1970-es évek elején kezdődött, 1978-ban pedig már közúti forgalomban, autópályán is tesztelték. Már ekkor a kerekek sebességét és elfordulását felügyelő szenzorok segítségével építették ki a rendszert, majd egy központi számítógép segítségével figyelték a pillanatnyi forgalmi helyzetet és ha valahol forgalmi torlódás alakult ki, vagy a vezető elvétette a kereszteződést, meg tudták tervezni a leggyorsabb útvonalat az ALI-t használó autósoknak. Még ezelőtt a Bosch leányvállalata, a Blaupunkt közlekedési hírdekódert fejlesztett ki, ennek segítségével a forgalmi jelentéseket lehetett nyomon követni és kikerülni a dugókat. Az autós navigáció fejlesztése töretlenül folytatódott, 1983-ban a Bosch bemutatta az EVA prototípusát, ami a mai navigációs rendszerek ősének is tekinthető. Persze „kicsit” máshogy nézett ki ez az eszköz, mint a mai modellek. Egy bőrönd méretű fedélzeti számítógép, digitális térkép és kerékszenzorok alkották és már képes volt megszólalni, hogy útvonalakat ajánljon. 1989-re ezt a prototípust a TravelPilot váltotta fel, amelynek az 1995-től gyártott második generációs változata képes volt a GPS-adatok segítségével a jármű pontos pozíciójának meghatározására.
Az EVA prototípusa már abszolút a mai navigációs megoldások alapelvein működött
Ezek a fejlesztések és a korábban említett megoldások arra sarkallták a Bosch mérnökeit, hogy tovább dolgozzanak az önvezető autó vízióján. Persze hálózatba kapcsolt megoldásokról akkor még nem is álmodhattak, hacsak a vezetékes, rádiós és műholdas adatátvitelt nem tekintjük annak. Mégis megszületett egy hős, Prometheus, amit nyugodtan tekinthetünk az első teljes értékű önvezető autónak. És akkor még mindig csak 1994-et írtunk. Az azonban már egy másik történet.
