Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a Bosch már a skandináv és a germán mitológia legbölcsebb istenét is segítségül hívja a fejlesztések során, le is hűtjük a kedélyeket. Nem egészen ez a helyzet, bár az igaz, hogy a szóösszetétel esetünkben is egy különleges „személyiségre” utal.
A Bosch Rexroth egy speciális entitás a Bosch csoporton belül. A Magyarországon is komoly hagyományokkal rendelkező cég egyedülálló projekteket valósított meg és ehhez igazodó egyedülálló portfóliót épített az elmúlt évtizedekben. Ez átöleli a gyártásautomatizálást, az ipari és mobil hidraulikai megoldásokat, a hajtás és vezérléstechnikát, a szereléstechnikát és a lineáris mozgatástechnikát is. Ezek mellett a Sió-csatorna zsilipjeinek, a Nemzeti Színház színpadának mozgatása éppúgy nekik köszönhető, mint megannyi magyarországi gyár berendezésének, szerelősorának telepítése. Mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztéseink bemutatását így most velük folytatjuk.
Régen minden más volt
Néhány évtizede még a Rexroth márkanevet sokan onnan ismerték, hogy komponenseket biztosítottak az ipar számára és a fent említettekhez hasonló projekteknél biztosítottak hidraulikus és elektronikus alkatrészeket. A vállalat vezetői azonban korán felismerték, hogy a hálózatba kapcsolt megoldások megjelenése egyre több adatot szolgáltat a mérnököknek. Ezek kihasználásában mára kiemelkedő az iparágon belül a Bosch Rexroth.
Egy motor, egy hidraulika szivattyú, egy golyósorsó vagy épp egy munkahenger állapota a gyártósoron kiemelten fontos. Bármely meghibásodás ugyanis az egész gyártási folyamatot akadályozhatja, így hatalmas kiesést jelent, mind munkaórában, mind bevételi oldalon. A korábbi években ezt kizárólag tervezett karbantartásokkal tudták megelőzni. Ez ugyan hatékony módszernek bizonyult, de ha túl gyakran végezték, akkor drága is volt, ha pedig megpróbálták kitolni az időpontokat, az egyben műszaki kockázatokkal is járt. Adta magát tehát a feladat, ha már úgyis van egy csomó adat az időközben hálózatba kapcsolt részegységekből, akkor használjuk fel azokat a karbantartáshoz.
És akkor jött az isteni szikra
A fejlesztési folyamat ennél persze egy picit összetettebb és hosszabb is volt, de a következtetés levonásától ODiN megszületéséig már nem kellett sokat várni.
Odin és ODiN között is van különbség
Odin a skandináv és germán mitológia legjelentősebb istensége. A panteon legidősebb, legbölcsebb tagja, egyben – többek között – a háború, győzelem és a halál istene is. Általában magas, nagy szakállú, ősz, félszemű öregemberként jelenik meg az ábrázolások során. Vele szemben ODiN a Bosch Rexroth „gyermeke”. Neve az Online Diagnostic Network rövidítése, ami egyben működésére is utal. A gépekben elhelyezett érzékelőkből származó adatokat egy online felhőbe gyűjtik a mérnökök, ahol egy gépi tanulásra képes algoritmus elemzi azokat és jelez, ha az adatok alapján karbantartásra van szükség.
A rendszer működése egyszerű, de nagyszerű. A gyártósoron megtalálható érzékelők adatait begyűjtő szoftver minden olyan paraméter megfigyelésére alkalmas, ami a működés során fontos. Lehet ez például egy villanymotor hőmérsékletadatsora, egy hajtóműolaj nedvességtartalma vagy épp nyomás értékei. Ez az úgynevezett prediktív karbantartási módszerrel együtt hatékony megoldást jelent a megelőzés kapcsán.
Hogyan működik?
A rendszer összegyűjti és feldolgozza az adatokat. Az adatfelhőben, a szenzorértékek egyesével is megjelennek az adott eszközhöz kapcsolva, illetve a gép működési alapértékei és a tesztek alkalmával felvett értékek is rögzítésre kerülnek. A mesterséges intelligencia, vagy ha úgy tetszik a tanulásra képes algoritmus kiértékeli ezeket az adatokat és a frissen beérkező információkat már ezen tapasztalatok alapján elemzi. A kapott eredmények alapján a műszaki személyzet látja azt az időintervallumot, amin belül gondoskodni kell a karbantartásról, sőt arra is kap egy becslést, hogy ennek hiánya mikor okoz várhatóan hibát. De, ami még ennél is fontosabb, ha hirtelen változás áll be, arra is azonnal figyelmeztet.
A rendszer flexibilis, hiszen a működésükhöz szükséges szenzorok eleve telepítve vannak a gépeken, azokat eddig is nyomon lehetett követni. Az összeköttetésről szintén nem feltétlenül az ügyfélnek kell gondoskodnia, hiszen azt a Bosch Rexroth szakemberei elvégzik, ha ezt a megrendelő kéri. A feldolgozást pedig a Bosch Rexroth adatfelhőjének segítségével végzi, így az számítási kapacitást sem köt le a működés közben – például a gép vezérlését végző számítógépen. Cserébe jelentősen csökken az állásidő, hiszen a karbantartások tervezhetővé válnak. A rendszer tökéletesen működik a hidraulikus munkahengereknél, a működtetést biztosító aggregátoknál, sőt akár a különböző teljesítményű présgépeknél is. Az ODiN képes valós időben figyelni a villanymotorok sebességére és hőmérsékletére, a szivattyúk csöveinek nyomására, hőfokára, a tartályok folyadékszintjére és hőmérsékletére, a hidraulikaolaj nedvességtartamára, és gazosodására, szűrők előtti és mögötti nyomáskülönbségre, a hűtőrendszerek különböző szakaszainak hőmérsékletére és nyomására, valamint a szelepek nyomáskülönbségére is. Vagyis gyakorlatilag minden olyan jelre, ami hibára utalhat.
Ráadásul nemcsak rögzíti az adatokat, hanem azok kielemzése után akár grafikusan meg is jeleníti az abnormális működést, vagy az időtávot a kezelő számára. A folyamatosan tanuló algoritmus döntést ugyan nem önállóan hoz, de előrejelzéseit nem érdemes figyelmen kívül hagyni.
ODiN ráadásul nem az az otthonülő fajta: a gyárak mellett jelenleg is több különleges területen használják a rendszert norvég vonatoktól a svédországi vízsugaras vágógépeken át egészen az olasz bányászati eszközökig.
Nem csak istenekre figyelünk
Az ODiN mellett a Bosch Rexroth szakemberei más hálózatba kapcsolt projekteken is dolgoznak. Ilyenek például azok az automatizáltan közlekedő robotok, amelyek a termelőüzemekben az alkatrészek kiszállítását végzik a különböző munkaállomásokra. Ezek legújabb generációja, már nem csak arra képes, hogy önállóan elvigye a részegységeket. A hálózatba kapcsolt gyárban ugyanis minden adat megvan ahhoz, hogy a valós időben, a legideálisabb útvonalat válassza az ActiveShuttle. Ha például tudja, hogy a gyár egyik szűk folyosóján sem várható másik jármű, akkor annak megfelelően optimalizálja a szállítási útvonalat. Ezzel gyakorlatilag megszüntethetők a bonyolult és nehézkes előre kijelölt, sokszor egyirányú útvonalak.
És ez még nem minden
A mostani bejegyzésünkben felsorolt fejlesztések közel sem mutatják meg a Bosch Rexroth teljes repertoárját hálózatba kacsolt eszközök és a mesterséges intelligencia területén. Az ipari gépek esetében hatalmas potenciál van még előttünk, amelynek kiaknázásában minden szereplő érdekelt. A beszállító, az üzemeltető, de még a gyárakban dolgozók is, akiknek nemcsak hatékonyabbá, hanem könnyebbé és biztonságosabbá is teszik ezek a fejlesztések a munkát. És a Bosch Rexroth különleges felépítésének köszönhetően, valamint a Magyarországon saját telephelyeinken kiépített mintaprojekteknek köszönhetően, ezen a területen is otthon vagyunk. A szó átvitt és legszorosabb értelmében is.