Közel 250 jelölt közül végül négyen maradtak, akik esélyt kaptak arra, hogy valamelyikük a HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében valamikor 2025-ben egy hónapot töltsön a Nemzetközi Űrállomáson. Ráadásul négyük közül ketten évekig a magyarországi Bosch csoportot – Robert Bosch Elektronika Kft.-t és a Robert Bosch Kft.-t – erősítették.
Cserényi Gyula első munkahelye a hatvani Bosch volt, ahol majdnem tíz évig dolgozott az üzemeltetési osztályon különféle munkakörökben. Kapu Tibor ugyanott kezdte karrierjét, előbb a vezetői utánpótlás-képzési programban, majd Budapesten Oliver Schatz (2013–2019 között a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője és emellett a Robert Bosch Kft. egyik ügyvezető igazgatója) mellett dolgozott, később egy amerikai kiküldetés után akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott. Gyula és Tibor Hatvanban sosem találkoztak, most mégis egy célért küzdenek, hogy több mint negyven év után egyikük a következő magyar kutatóűrhajós lehessen. Történelmi küldetésükről kérdeztük a két jelöltet. (Az interjút 2023 szeptemberében készítettük, így a megjelenésig történhettek változások a HUNOR Programhoz kapcsolódó kiválasztási folyamatban – a szerk.)
Mit mondtatok gyerekként, amikor megkérdezték: mi leszel, ha nagy leszel? Már akkor űrhajósok szerettetek volna lenni?
Cserényi Gyula
Nekem hosszú volt a listám, akartam lenni autóversenyző, sebész, pilóta és igen, űrhajós is, még névjegykártyáim is voltak a szakmáimról. Szerintem szinte minden gyermek életében van egy olyan időszak, amikor űrhajós szeretne lenni, viszont később sosem gondoltam, hogy ez akár tényleg valósággá válhat.
Nekem egyértelmű volt, hogy vadászpilóta szeretnék lenni. Halmokban álltak otthon a Top Gun magazinok, még olvasni se tudtam, de már a képeket nézegettem benne. Azonban amikor kiderült, hogy a matematika és a fizika is érdekel, a terv annyiban változott, hogy vadászgép szerelő akartam lenni. Telt-múlt az idő, és végül gépészmérnök lett belőlem, de lélekben sosem adtam fel az álmaimat.
Kapu Tibor
Hogy érlelődött meg bennetek a gondolat, hogy jelentkeztek?
Kapu Tibor: Egyrészt hobbi szinten évek óta követem az űripart, főként a rakéták érdekeltek, másrészt, elkezdtem ejtőernyőzni, ami azért fontos, mert egy ejtőernyős Facebook-csoportban találkoztam a HUNOR Programmal, azzal a felütéssel, hogy „ha az ugráshoz elég bátrak vagytok, próbáljátok ki ezt is!”.
Cserényi Gyula: Úgy emlékszem, a rádióban hallottam először a lehetőségről. Annak idején már az Európai Űrügynökség (ESA) felhívásán is gondolkodtam, de akkor nem jelentkeztem. Így amikor tudomást szereztem a magyar programról, azonnal eldöntöttem, hogy ezt a lehetőséget nem szalasztom el. A gondot csak az jelentette, hogy szó szerint a jelentkezés utolsó pillanatában jártam. Hétfő volt a határidő, én vasárnap késő éjjel adtam le minden dokumentumot.
Meséljetek egy napotokról! Hogyan telik a kiképzés?
Cserényi Gyula: A felkészítésünknek van fizikai és mentális része. Az előbbi többek között hagyományos erőnléti edzésből, kardió edzésből, valamint úszásból és rekreációs foglalkozásokból áll. Utóbbi pedig alapvetően azt jelenti, hogy visszaülünk az iskolapadba, ahol a leendő küldetéshez szükséges tudományterületekkel foglalkozunk. Ezen a héten például orvosbiológiai oktatást kaptunk, előtte sejtbiológiait, de túl vagyunk már az űrjogon is. Mindezek mellett pedig pilótaképzésre is járunk. Tehát a képzés többet is jelent, mint egy teljes munkaidős elfoglaltság.
Mi volt eddig a legizgalmasabb élményetek?
Cserényi Gyula: Nehéz egyetlen dolgot kiválasztani, én mindenben megtalálom azt a mozzanatot, amire azt mondom, hogy ezért már megérte! Inkább úgy fogalmaznám meg a választ, hogy a legutolsó igazán emlékezetes pillanat a szolnoki vízi túlélő képzésen történt. Egy helikopterrel repültünk ki a Holt-Tisza fölé, majd kiállítottak a gép nyitott hátuljába, egyetlen lépésnyire a mélységtől. A feladat az volt, hogy 3-5 méter magasból, mozgó helikopterről biztonságosan ugorjunk vízbe, majd másszunk ki a mentőcsónakba. Ahogyan elhúzott mellettem a táj, végigfutott a gondolat rajtam, hogyan jutott el a békés, vidéki, kétgyerekes családapa oda, hogy helikopterből ugorjon ki?!
Kapu Tibor: Nekem, ami az eszembe jutott az az volt, amikor öt méter magasból egy ugródeszkáról kellett leugranunk, hogy gyakoroljuk a vízbe érkezést. Mindezt ráadásul zubbonyban, sőt azért, hogy csak az érzékszerveinkre hagyatkozzunk, még csuklyát is húztak a fejünkre. Olyanok voltunk, mint a gyerekek: mind a négyen rohantunk fel a toronyba.
Cserényi Gyula: Azért ezt Te határozottan másképpen élted meg, mint én. (nevet)
Kapu Tibor: Felejthetetlenek az első repüléseink is, és persze a Gripen! Nem telik el úgy hét, hogy az ne jusson az eszembe! Az egész vadászgép lenyűgöző, maga a csúcstechnológia. Amikor utánégetővel szálltunk fel, és szó szerint belepréselt a sebesség az ülésbe, az felejthetetlen. Az egész gép annyira gyors és mozgékony, hogy úgy érzed, mintha csak játék lennél egy kisgyerek kezében, elképesztő élmény.
Magyarázzátok el kérlek, milyen kísérleteket kell majd elvégeznetek, és ezeket miért csak az űrben lehet megcsinálni?
Cserényi Gyula: A HUNOR Programot egy kutatási csomag hívta életre. Az első nagyobb csoport az orvosbiológiai terület, olyan új eszközöket szeretnének felvinni a Nemzetközi Űrállomásra, melyeket korábban még sosem használtak. Emellett az egyik legfontosabb kutatási alany maga az űrhajós, aki folyamatosan vizsgálja magát. A második terület az anyagtechnológia, arra vagyunk kíváncsiak, hogy a holdi regolitból (a Hold felszínét borító anyagból – a szerk.) hogyan lehet építőanyagot habosítani. Ez egy jövőbeni holdbázis felépítése szempontjából kulcsfontosságú. Megemlíthető még a sugárzástan is, ami kiemelt fontossággal bír, hiszen az űrben egy nap alatt kapod meg azt a sugárzásmennyiséget, amit a Földön egy év alatt, és végeznénk még gyógyszerteszteket is, hiszen kérdéses, hogy a sugárzás és súlytalanság hatására hogyan működnek az egyes szerek.
Kapu Tibor: Ami még nagyon fontos, hogy minden kísérlet magyar. Éppen ez a HUNOR Program alappillérre. Mi csak eszközök vagyunk a magyar kutatók kezében.
Odafönt nagyon szigorú a menetrend. Azért van bármi szabadideje az űrhajósoknak, vagy minden percüket beosztják?
Cserényi Gyula: Az ébredés, a tisztálkodás és az étkezés ideje is fix. A munkaidő percre pontosan be van osztva, éppen ezért olyan fontos, hogy a kísérleteket tökéletesen begyakoroljuk földi körülmények között. A munka mellett természetesen van egy sor másik feladat is, a kommunikáció vagy az orvosi ellenőrzés. A lámpaoltás is pontosan meghatározott, bár súlytalanságban nem olyan könnyű aludni. Ami biztos, hogy aki feljut, az nem fog unatkozni.
Egy önéletrajzban elég jól mutat, hogy űrhajós. Mi a hosszú távú célotok?
Cserényi Gyula: Ha lesz rá lehetőség, hogy az itt megszerzett tudást az űriparban kamatoztassam, akkor mindenképpen maradnék az ágazatban, hiszen olyan képzést kapunk, aminek ebben az országban összesen négy ember lesz a birtokában. Ezt kár lenne elvesztegetni.
Kapu Tibor: Az űripar nagyon kis közösség, ezért a lehetőségek is korlátozottak, de ha van rá mód, akkor mindenképpen maradnék a területen.
Karácsony űrhajósjelölt módra
Gyula nevetve meséli, hogy Cserényiéknél a karácsony kicsit olyan, mint a Halálos iramban című film: nagy a család, ezért sokfelé kell menni. Az ünneplést otthon kezdik szűk körben, immár két kisgyermekkel. Ezután a szentestét Kecskeméten töltik Gyula családjánál, majd következik Hatvan a feleségééknél.
Kapu Tibor őszintén bevallja, hogy minden évben lelkesen várja a karácsonyt. Ma már főként a nyugalmat értékeli a legtöbbre, bár a család elég olaszos, mindenki pörög. Neki és húgának is jutott egy fontos feladat, ők azok, akik felelnek a karácsonyfa díszítéséért. Azonban mostanra jobbára ezt is magához ragadta Tibor, sőt nemrégiben száműzte a húsz éve használt díszeket. Tibor már a Boschnál sem tétlenkedett az ünnepek alatt, a cipősdoboz akció rendszeres szervezője volt.
Annak ellenére, hogy még nem lehet tudni, hogy a leendő magyar kutatóűrhajós pontosan mikor hajtja végre majd a küldetését, az biztos, hogy a karácsonyt a Nemzetközi Űrállomáson is megünneplik.
